TESZT – Az Exoprimal érdeme, hogy egy már sikeres kiadó vadonatúj franchise-ja. Emellett merészen keveri a robotokat, a dinoszauruszokat és a sci-fit egyetlen játékban; atipikus és abszurd koktéljának köszönhetően sikerült felkeltenie a kíváncsiságunkat is… de be kell látnunk, hogy mégis hiányzik belőle valami, amit nagy élvezettel kortyolgathatunk. És mindenekelőtt az idő múlásával.

 

 

A Resident Evil, a Devil May Cry, a Street Fighter és a Monster Hunter között elmondható, hogy a Capcom egy olyan kiadó, amely könnyen megpihenhet a babérjain. Ennek ellenére az oszakai székhelyű cég továbbra is kockáztat az új licencekkel: gondolunk itt az érdekes Pragmata-ra, amely egy napon biztosan megérkezik, vagy az Exoprimal-ra, amely csak most került a boltokba.

Igen, megszámoltuk, és nem ez az első alkalom, hogy a stúdió a dinoszauruszokat tette vezérmotívumává: 1993-ban a Cadillac & Dinosaurs, 1998-ban a híres Dino Crisis-saga, 2000-ben és 2010-ben a teljes Monster Hunter-franchise, nem is beszélve a dinók megjelenéséről egy-egy játékban. Az Exoprimal tehát úgy tűnik, hogy az őskori lények iránti szeretet egyfajta apoteózisát jelzi, teljesen túlzó megközelítéssel.

 

 

Egy teljesen WTF koncepció, ami nagyon szórakoztató

 

Az Exoprimal egyértelműen egy hatalmas, tipikusan japán extravaganza, és papíron bőven van miért izgulni a koncepció iránti gyermeki szeretet miatt. Ez egy ultra-boros TPS (külső kamerás shooter), ami a jövőben játszódik: egy szigeten rekedt katonát alakítunk csapatával, akinek vissza kell utaznia az időben 2040-be, hogy megküzdjön több ezer dinoszaurusszal. Mindezt egy manipulatív mesterséges intelligencia nevében.

A játékosok mindenekelőtt tíz exoskeleton, ultra-badass páncélruha közül választhatnak majd, különféle fegyverekkel és képességekkel, és minden egyes játékban 4 másik emberrel kell majd csapatot alkotniuk. Konkrétan tehát egy olyan játékról beszélünk, amelyben egy félrobotokból álló csapat a jövő megalopoliszában lángok, golyók és vér áradatában velociraptorok egész hullámait veri szét. Még ha ez nem is túl futurisztikus, el kell ismerni, hogy arra késztet, hogy letegyük az agyunkat, és kontrollerrel a kezünkben kiengedjük a gőzt.

 

 

Egy játékmód mindenkinek és mindenki egy játékmódhoz

 

Az Exoprimal azonban nem biztos, hogy az a játék, amire számítottál: az általános felépítése valóban meglepő, különösen, ha azt hitted, hogy csak dinoszauruszokat fogsz szétzúzni a barátaiddal, és egy kényelmes történetet követsz. Van ugyan történet, de az egész egyetlen játékmód körül forog: Jurassic Survival. Ennyi az egész. Egyetlen játékmód, ismétlem.

Talán már rájöttél, hogy ez nem túl sok, de azért próbáljuk meg elmagyarázni: a Jurassic Survivalban két ötfős csapat játszik egymás ellen. Valójában nem találkoznak a pályán, de ugyanazok a céljaik, és az a csapat, amelyik először teljesíti mindet, megnyeri a játékot. A szellemek segítségével aztán párhuzamosan láthatod, hogyan haladnak az ellenfelek.

A célok nem túl változatosak: legtöbbször egy meghatározott számú dinoszauruszt kell kiirtanod az öledbe hulló (lenyűgöző) hordák közül. 150 velociraptor, egy karnotaurusz és 9 pteranodon például. Időről időre zónavédelem is van. Végül minden játék végén, ha a PvP opciót választottad (játékosok a játékosok ellen), akkor egyfajta halálos meccsen kell megmérkőznöd az ellenfél csapatával. Ha a PvE-t választottad (alapvetően játékosok a számítógép ellen), akkor erre a halálmeccsre nem kerül sor.

Valójában ez az Exoprimal messze legnagyobb problémája, ami meglep és fáj a gyomrod: jelenleg csak egy játékmód van, és csodálkozol, hogy miért, ó miért, miért nem tett a Capcom alapból többet is elérhetővé. Ez szinte elképzelhetetlennek tűnik, különösen egy olyan játék esetében, amelyet majdnem teljes áron árulnak. Egyszerű: az első néhány óra játékidő nem kevesebb, mint gyötrelmes: nem a formában, hanem a szemtelen ismétlődésben, ami valószínűleg savas fáradtsághoz vezet.

 

 

Egy történet, amiben van potenciál, kivéve, hogy…

 

Azt azonban tudnod kell, hogy a Jurassic Survival mód lassan fejlődik a játék során. Néhány óra elteltével új környezettel (igen, HOSSZÚ ideig kell ugyanazon a térképen tartózkodnunk), új dinoszauruszokkal, sőt, új célokkal (például kíséréssel) is megismerkedhetünk, de az egészet egy kezünk ujjain meg lehet számolni.

Összességében az Exoprimal azt követeli meg, hogy ugyanazt a dolgot csináld újra és újra, ugyanabban a környezetben, újra és újra és újra és újra. És nagyjából mindig ugyanazok az ellenségek ellen. Sajnos nem mintha a játék koncepciója lehetővé tenné, hogy szusszanásnyi szünetet tartsunk, és egyik játékot játsszuk a másik után, kockáztatva, hogy a frenetikus, megállás nélküli akció a túladagolás határát súrolja.

Az egyetlen megkönnyebbülés az elbeszélésben van. A történetben való előrehaladáshoz egyszerűen csak meg kell játszanod a szükséges számú kört (függetlenül attól, hogy nyersz vagy veszítesz), ami feloldja a… hangos párbeszédeket. Az írásnak külön menü van szentelve, egy olyan menü, amely egyszerűen fejfájást okoz, és nem igazán segíti az elmélyülést.

 

 

A történelemnek szentelt menü

 

Ráadásul az, hogy a legtöbbször tipikusan régimódi, egyszerű párbeszédsorokkal jutalmaznak minket – 23 mozgóképet is fel kell oldanunk -, amelyek néha rohadt hosszúak, a mi szemünkben túlságosan sovány jutalom. Érdemes kiemelni, hogy maga a történet különösen bonyolult, egyfajta gigantikus, erőből elemezendő és megértendő zagyvaság, néhány kedves humoros momentum ellenére. Érdekes lehetett volna, ha nem megy ennyire bele a sci-fi delíriumba, és ha hősünk nem néma (ami bizonyos videókban elég kínos pillanatokat okoz), és főleg, ha nem megy végig ezen a kósza és elavult elbeszélésrendszeren.

És még ha vannak is bossok és egyedi fázisok (ezek eléréséhez sokáig kell játszani), az egyszerű elv, hogy egy elszántan többjátékos módot játszunk, gyorsan elkedvetlenít a legtöbbünk számára, hidd el nekem. A magunk részéről több mint 55 játékot kellett végigjátszanunk a végkifejletig (körülbelül húsz óra), aminek az első fele eléggé emészthetetlen volt. Őszintén szólva, valószínűleg jobban örültünk volna egy hagyományosabb, lineáris kampánynak, időnként bedobva egy-egy Jurassic Survival módot.

 

 

Játékmenet, egy sikeres és néha élvezetes funkció

 

Az Exoprimal mindenekelőtt egy tiszta akciójáték, a Capcom pedig egyszerűen a játékmenet vitathatatlan szakértője, így mindenképpen beszélnünk kell erről az aspektusról: igen, a cím játékmenete elég jó. Tíz exoskeleton áll a játékos rendelkezésére, amelyek közül néhányat menet közben lehet feloldani. Minden egyes exoskeleton saját mozdulatokkal, fegyverekkel és különleges tulajdonságokkal rendelkezik, és három kategóriába van osztva: támadás, védekezés és gyógyítás.

 

Kizárólag az online együttműködésre alapozva a cél az egymást kiegészítő osztályok, és ez nyilvánvalóan így is van: teljes mértékben lehetséges a finom stratégiát választani, és amilyen robbanékony a játék, annyira tele van taktikákkal, amelyekkel optimalizálhatod a csapatodat. Fontos azonban, hogy a játékosok ne azt csináljanak, amit akarnak: a legelején nagyon nehezen tudtunk homogén csapatokba kerülni, mindenki azt csinált, amit akart, és az általa választott exoskeletonokat vette fel.

Olyannyira, hogy elgondolkodunk azon, hogy nem lett volna-e bölcsebb felülvizsgálni a matchmakinget, hogy egy adott osztályt írjanak elő, hogy valami kiegyensúlyozott legyen. Utólag, ahogy a játék során tapasztaltabb játékosokkal találkoztunk, egyáltalán nem volt ez a probléma… és annál jobb.

 

 

Több fegyver több dinóhoz

 

Csapatjáték szempontjából az Exoprimal elég jól működik. A puszta kivitelezés szempontjából az élvezet nyers és bűnös: megelégszel azzal, hogy egyszerre több száz dinoszauruszt lősz, robbantasz, ütsz, robbantasz, égetsz és szipkázol egy apokaliptikus akcióviharban. Határesetesen olvashatatlan, de kit érdekel, ez az utóbbi idők egyik legrobbanékonyabb nagyvonalú címe.

Bár nagyon szerettünk volna több mozdulatot vagy fegyvert exoskeletonjainknak (három „modult” lehet hozzájuk rendelni, amelyekkel bizonyos területeket lehet fejleszteni, de ennyi), hogy elkerüljük ezt az átkozott ismétlődést, az Exoprimal egész jól boldogul. Csak ne felejtsük el rendszeresen váltani a ‘karaktereket’, hogy időnként szusszanjunk egyet.

Külön meg kell említeni néhány igazán lenyűgöző fázist is, azokat, ahol egy gigantikus tér-idő hasadék a dinoszauruszok teljesen extravagáns szökőárát okozza. Kár, hogy ez túl ritkán fordul elő… Sokszor ugyanis az Exoprimal egyfajta túlterhelt, túlburjánzó dinoszaurusz-musára hasonlít (ez egy minőség, ne feledjük), és ezt mi a JV-nél szeretjük.

 

Töltött (mint Kaaris), de folyékony

 

Ha már egyszerre több száz (több ezer?) dinoszaurusznál tartunk, egy szó a dolgok technikai oldaláról: az Exoprimal messze nem egy technikai vágóhíd, mégis tiszta és mindenekelőtt folyékony. Az RE Engine (az a motor, amelyet a legutóbbi Resident Evil, a Devil May Cry 5, sőt még a Ghost Trick: Ghost Detective remake-je is használt!) ismét bizonyítja vasszigorát, gyakorlatilag semmilyen lassulást vagy hibát nem találunk a PS5-ön. Le a kalappal!

Ráadásul a karakterek dizájnja is nagyon hatásos, a csontvázak igazán jól néznek ki. Ami az általános művészi irányt illeti, egy futurisztikus városba visz minket, hatalmas épületekkel, autópályákkal, repülőterekkel és néhány romhalmazzal, de nehéz ezeket teljes mértékben értékelni, ha tucatnyi órán keresztül ugyanazt a három környezetet látjuk újra és újra. Egy idő után már a túladagolás határán vagy.

Ami a soundtracket illeti, azt kell mondanunk, hogy eléggé csalódottak vagyunk, hiszen a cím zenéje eléggé anekdotikus, többnyire hatásos elektro-rock, de leginkább a háttérben. Ugyanakkor maga a játék felépítése nem igazán teszi lehetővé, hogy az OST kiemelkedjen (kivéve ritka jeleneteknél), és ez annál is inkább kár, mivel a főcímzene Casey Edwards, a DMC5 már kultikus himnuszai mögött álló ember munkája.

És ne feledkezzünk meg a játék mesterséges intelligenciájának hangjáról sem, amely végig kalauzol minket: bár olyan praktikus információkkal szolgál, mint például az ilyen vagy olyan dinoszauruszfaj érkezése vagy az ellenfél csapatához viszonyított előrehaladásunk, szüntelen bevezető beszéde és monoton hangja hamar nehezen elviselhetővé teszi. Egy idő után megszokja az ember, de azért mégis.

Mindent egybevetve, az Exoprimal nem egy rossz játék a formáját tekintve: csak az a helyzet, hogy kegyetlenül hiányzik a tartalom a megjelenéskor, és a szerkezete hatalmas rossz szolgálatot tesz neki. Ez annál is inkább felháborító, mivel a Capcom július végén egy második játékmódot jelent be, amelyet feltétlenül be kellett volna építeni a megjelenéskor. Addig is kétséges, hogy a játékosok kitartanak-e egy ilyen ismétlődő ajánlat mellett, még akkor is, ha a már megerősített jövőbeli szezonok nyitottabb és változatosabb élményt ígérnek. Mindenesetre a legtöbben kétségtelenül elhagyják a játékot a változatosabb címek kedvéért…

-BadSector-

---

Kiadó: Capcom, Capcom U.S.A., Inc.

Fejlesztő: Capcom

Stílus: TPS

Megjelenés: 2023. július 24.