Az őszi tumultusba készül a Skull Island: Rise of Kong is [VIDEO]

Lassan nem lesz nyugtunk ősszel, annyi játék fog megjelenni. Ezek közé tartozik az IguanaBee által fejlesztett Skull Island: Rise of Kong is, amit a GameMill Entertainment fogja kiadni.

 

A kiadó és a fejlesztő csak a megjelenési dátumot közölte az új trailer mellett, szóval ezúttal nem vették terjedelmesre az új információkat. Igaz, hozzá kell tennünk, hogy a játékot magát alig több mint egy hónapja jelentették be, szóval tényleg gyorsan eljutottunk oda, hogy már tudni, hogy mikortól játszhatunk vele. Sőt, tágabban vizsgálva a bejelentés és a megjelenési dátum között negyedév sincs!

Júliusban ezt írtuk a játékról, amikor a GameMill bejelentette: „A Skull Island: Rise of Kongban lehetőségünk lesz uralkodni. Joe DeVito hozta létre a Koponya-szigetet, és ennek gazdag történelmén alapuló, Merian C. Cooper King Kong című regénye alapján készült, izgalmas, harmadik személyű akció-kalandjátékban Kong bőrébe bújva egy bosszúálló útra indulhatunk, és harcolhatunk azért, hogy elfoglalhassuk a trónunkat a sziget királyaként. Vállaljunk akciódús küldetést, hogy megbosszuljuk Kong szüleinek halálát, amelyet egy alfa ragadozó, a szauriai rém Gaw okozott. Járjuk be a titokzatos szigetet, és fedezzük fel titkait a legkülönfélébb veszélyes környezetekben, beleértve az egzotikus növény- és állatvilágban rejlő erőt. Győzzük le a hullámokban támadó ősi vadállatokat és a bossokat, hogy senki se álljon végül Kong útjában a képletes trón felé vezető úton.

Kezdjük az utunkat az árva Kongként, és éljük át a Koponya-sziget királyává válását, miközben bosszút állunk Gaw ellen. Alkalmazzunk pusztító kombókat, hogy leuraljuk Gaw csatlósait, és kiengedhetjük dühünket, hogy fokozzuk támadásaink hatását. Földrengető üvöltéssel és brutális befejező támadásainkkal még a legnagyobb ellenséget is menekülőre késztethetjük. Szerezzünk új képességeket a különleges események és az intenzív bossfightok során, hogy Kong teljes potenciálját ki tudjuk bontakoztatni. Fedezzük fel a hegyvidéki terepet, a dzsungeleket, a mocsarakat, a barlangokat és még sok mást, hogy gyűjthető tárgyakat leljünk, új régiókhoz szerezzünk hozzáférést, és többet is megtudhassunk ennek a távoli országnak a rejtélyes történetéről.

A Skull Island: Rise of Kong alapkiadása 40 dollár (euróból számítva 16 ezer forint) lesz. A digitális deluxe változat Colossial Edition néven fut, és nyolc filmes hatást biztosít a játékhoz, így a düh mód mellett az 1933-as és az 1970-es évek filmjének stílusa is felbukkan Kong színében; lesz egy boss rush mód, és egy betekintés a kulisszák mögé a játék artworkjével, illetve egy zenekari soundtrackkel.”

A Skull Island: Rise of Kong október 17-én jelenik meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (Steam), PlayStation 4-re, Xbox One-ra, illetve Nintendo Switch-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu