Larian Studios: a korai hozzáféréses modellt később is alkalmaznák

A belga csapat a Baldur’s Gate 3 során is remekül használta a korai hozzáféréses (early access) modellt, és a bevált formulán miért is kellene változtatniuk?

 

Michael Douse, a Larian kiadásért felelős igazgatója a Game File-nak adott interjújában beszélt a stúdió terveiről. A Larian legutóbbi három játéka mind korai hozzáférésben kezdte, ugyanis a Baldur’s Gate 3-at megelőzőleg a Divinity: Original Sin és a Divinity: Original Sin 2 is early access modellt alkalmazott. A stúdió már megerősítette, hogy nem a Dungeons & Dragons IP-jével foglalkoznak már (ebben van a Baldur’s Gate 3 is), így a következő projektjük valami teljesen más lesz.

Douse szerint napjaink nagyobb, tőzsdén levő cégek által uralt játékiparában a korai hozzáférés és az erős közösség az, amivel ki lehet tűnni a termékek közül. A stúdió úgy látja, hogy a „nagy közösségi rezonancia” hosszabb távon jó hatást eredményezhet, mert nem csak érdeklődést kelt egy játék iránt, hanem a játékmenet hurka is megfelelően erős lesz. Ezért optimista a csapat az early access útvonallal, és ezért van nagy esély arra, hogy a következő Larian-játék is először így kezd.

„Nagyon karcsúak, mozgékonyak és opportunisták vagyunk, és azt hiszem, szeretünk naponta új adatokkal dolgozni. A kiadói csapatban semmit sem terveztünk meg évekre előre. És azt hiszem, ez a fejlesztőcsapatra is igaz. Ha három évvel ezelőtt megkérdezted volna tőlünk, hogy hogyan fog kinézni a Baldur’s Gate 3, mennyit fogunk elkérni érte és milyen érzése lesz, nem tudtam volna… Egyszerűen fürgék vagyunk. A fürgeség a kulcs. A nagy cégek nem fürgék,” mondta Douse.

Sok értelme nincs találgatni annak, hogy mi születhet a Larian stúdiójában. A Wizards of the Coasttal szakítottak, így nem a Baldur’s Gate 4 lesz ez a projekt, ami 1.0 verzióban még több évre van, hiszen nem egy nagy csapatról beszélünk, és egy AAA játékhoz kell 3-4 év…

Forrás: WCCFTech, Game File

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu