SPOTIFY – Új albummal jelentkezik a 2013-ban felkapott énekes, John Newman, méghozzá a Revolve című kiadvánnyal. Az 1990-ben született brit előadó három éve már megmutatta, hogy képes maradandót alkotni a populáris zene műfajában, ezúttal pedig újra nekifogott annak, hogy letegyen valamit az asztalra. A Revolve meghallgatása után, azt tudom mondani, hogy továbbra is a 2013-ban megjelent Tribute a kedvencem John-tól, legfőképpen arról a kiadványról is, a Love Me Again című dal.

Persze az új album is előrukkolt egy-két jól összerakott dallal, viszont java részük csupán a Tribute című album utó hullámait igyekszik meglovagolni. Közel sem tartalmaz az új publikáció annyi innovációt, újdonságot, mint amennyivel a 2013-as produkció tudott szolgálni. Persze a Tribute-ot sem lehet agyon dicsérni, a kasszáknál ugyan szép eredményeket ért el, viszont a kritikusok nagyon nem szerették. A helyzet sajnos az új lemezzel is ugyan ez, a publikum szeretni fogja, viszont nem árt szem előtt tartani, hogy ugyanazt a már milliószor lerágott csontot csócsálja John Newman ezúttal is, mint amit már előtte rengetegen.

A tehetség sem válik vízzé

A 2013-as reflektorfénybe lépést követően John rengeteget eresztett a nadrágszíjon. A Revolve közel sem ér fel az előző lemezhez, viszont még így is találhatunk a felsorakoztatott 14 dal között értékes gyöngyszemeket. Ilyen példának okáért az album nyitódala (nem… nem a tök felesleges intro számról beszélek, hanem az All My Heart-ról), ami remek stílussal, élvezhető dallammal és pörgős ritmussal van felvértezve. Ügyes nyitány, remekül megválasztott hangszerek kíséretében John megmutatja, hogy bár már két év eltelt az utolsó megjelenés óta, viszont a hangja azóta sem kopott meg.

A lemez második dala, a Something Special kicsit visszavesz a tempóból, viszont ügyesen veszi át a hangulati stafétát az All My Heart-tól. A Lights Down sajnos elveszíti az azt megelőző két dal hangulatát, és színvonalát egyaránt, sajnos még a remekül összerakott kántálás sem menti meg a számot attól, hogy igenis a lemez egyik legsötétebb foltjaként emlegessem. A kaotikusan váltakozó dallamvilág megbomlasztja a nagyérdemű elméjét.

A Come And Get It és a Never Give It Up visszahozzák a nívót, amit el is vártam tőlük. Mind a két szám ügyesen lett összerakva, a hangulatuk élvezhető. Ezt a duót követi Newman egyik legnagyobb slágere, a Tiring Game, amit megállás nélkül hallhatunk folyni a rádióból, zenei TV csatornákból, sőt lassan a csapból, zuhanyrózsából is. Persze ez nem véletlen, a nem túl sokat mondó dalszöveget megfűszerezte a manapság legnépszerűbb pop-zenék mintáiból összeállított vegyülettel, és megszületett a tökéletes pop-dal, aminek értéke ugyan a nullán maradt, viszont a nép szereti.

A Give You My Love felháborító módon lerombol mindent, amit az előtte szólók építettek, sem a hangulata, sem a minősége nem közelíti meg a Tiring Game, Never Give It Up és Come And Get It szintjét. Ugyan annyira nem lett rossz, mint a kaotikus Lights Down, viszont sokkal alatta teljesít a többi dalnak. Az I’m  Not Your Man balladikus felépítése valahogy nem illik John Newman profiljába, és a kontraszt amit a lemezen szereplő dalok, és a helyenként egyházi-rock-ra hajazó I’m Not Your Man között kialakít teljesen kizökkenti az embert.

A Killing Me egy egész erős rock’n’roll élényt nyújt és végre a minőségi „mutatókat” is visszatessékeli a lemez elejének szintjére. Ennél már csak a lemezt lezáró dal mutat többet, az erősen soul stílusban elkészített We All Get Lonely, ami egy remekre sikeredett, ritmusos, dallamos soul.

D’lux

A lemez Deluxe változata kibővíti a már megemlített dalokat még hárommal, nevezetten a Calvin Harris-el felvett Blame-el, a Called It Of-al és a The Past-al. A Blame egy remek hangulatú, eszement dallamú és ritmusú dal, ami hasonlóképpen a Tiring Game-hez az esőfelhőkből is zúdul ránk, attól függetlenül, hogy se a populáris sem pedig az elektronikus zene szintjén nem mutat fel semmi újat.

A Called It Of egy lassabb felépítésű soul dal, ami igazából inkább frusztráló, mint élvezhető. A szintén soul stílusban elkészült The Past egy újabb balladikus szerzemény, dobhártya és ízlésgyilkos motívumokkal. Azt tudom tanácsolni John Newman-nek, hogy inkább a manapság népszerűbb populáris zenét erőltesse, mivel a soul stílus közel sem fekszik neki annyira, mint a trendesebb pop zene.

-Kese-