PC tesztek

TESZT - Az XCOM talán sosem fog folytatódni (az azt fejlesztő Firaxisból sokan kiugrottak), így nem csoda, hogy sok, ezt utánzó cím bukkant fel a piacon, de még szuperhősös témában is volt már ehhez hasonló, ugyanis a Marvel's Midnight Suns (amit ráadásul épp a Firaxis hozott össze) is ezzel a koncepcióval próbákozott.

Capes – Szuperhős gúnyába bújt XCOM

Szuperhős gúnyába bújt XCOM
TESZT - Egy 2023-ban megjelent indie CRPG új frissítéséről van szó, így nem teljesen egy vadonatúj játékot adott ki egy hete az Event Horizon, hanem egy nagyobb update érkezett a Dark Envoy-hoz, aminek bejelentése és megjelenése között nem kevesebb mint négy év telt el, és betekintést nyerhetünk a két frakció közötti küzdelembe.

Dark Envoy: Director’s Cut – Malakai és Kaela bővített kalandja

Malakai és Kaela bővített kalandja
TESZT - Az a bizonyos 1994-es év, amikor a számítógépes játékok világa megtapasztalhatta az úttörő System Shock első megjelenését, olyan hatással bírt a műfajra, amit kevés más cím mondhat el magáról.

System Shock (PS5) – PS5-ön is sokkolóan jó remake lett

PS5-ön is sokkolóan jó remake lett
TESZT -  Démonikus, mágikus akció RPG, morális kérdésekkel. Elsősorban a casual gamernek.

King Arthur: Legion IX – Egy római béljós véres kalandjai Arthur király udvarában

Egy római béljós véres kalandjai Arthur király…
A Stunlock Studios megfordítja a szokásos felállást: nem a vámpírok ellen kell túlélnünk a V Rising játékban, hanem mi magunk leszünk vámpírok... Diablo stílusban?

V Rising – V mint véres bosszú

V mint véres bosszú
TESZT - A perkele a finn nyelvben erős szó (ennek svéd megfelelője a helvette), ami kb. a magyar pokol kifejezést takarja.

Rauniot – Perkele per kaland

Perkele per kaland
Aki jelentkezni szeretne a zárt bétára megteheti. A Ghostrunner II egy hardcore, belső nézetes hack 'n' slash, amiben vér fog folyni.

Ghostrunner 2 – Továbbra is jól fut [PS Plus]

Továbbra is jól fut (PS Plus)
Mintha csak tegnap lett volna, de a bájos Tunic-ot még 2017-ben jelentették be.

Tunic – Egy róka koma tunikában a főszereplő [PS Plus]

Egy róka koma tunikában a főszereplő (PS…
TESZT - A Milestone idén is elkészítette a gyorsasági motoros-világbajnokság játékadaptációját, amiben a nagy újítás olyasmi, amit egy másik évente jelentkező versenyzős licenszben már évek óta láthatunk, de talán ennek ellenére is képes lesz a közönség figyelmét felkelteni, bár itt is joggal lehet kérdezni, hogy hosszabb távon is menni fog-e ez.

MotoGP 24 – Ducatin szállni élvezet

Ducatin szállni élvezet