Megtudtuk, mikor érkezik Európába a Persona 5, ráadásul PS3-ra is!

Eddig csak annyit tudtunk, hogy a Deep Silver fogja Európában publikálni az Atlus játékát (nekik nincs európai ágazatuk, az amerikait pedig felkarolta a SEGA), de most már hozzábiggyeszthetünk egy számunkra is kedvező megjelenési napot is!

Errefelé is február tizennegyedikén fog ugyanis megjelenni a Persona 5, így egy napon kapjuk kézhez az RPG-t az észak-amerikaiakkal. Ez azért is jó hír, mert az Atlus sajnos kihasználja az amúgy nem kötelező régiózárat a Sony konzoljain (korábban ezt a Persona 4 Arenaval lépték meg 4 éve!).

PlayStation 4-re és meglepetésként PS3-ra is (!) elérhető lesz a Persona 5. A prev-gen konzolra kizárólag alapkiadásban jön 50 euróért (~15 ezer forintért), de a PS4-esek jól járnak: a 70 eurós (~21 ezer forint) kiadás, ami digitálisan és fizikailag is megvásárolható lesz, kiegészül két limitált változattal is. A Steelbook Launch Edition csak egy Steelbookot kínál pluszként, de az első vásárlóknak ez megéri, hiszen az ár nem lesz drágább. A Take Your Heart Premium Edition, ami 90 euró (~27 ezer forint) lesz, azért már bőven kínálni fog extrákat:

 

  • Soundtrack, amit Shoji Meguro komponált; egy tokban jön, Persona 5 artworkkel
  • ~10 centis plüss Morgana kulcstartó
  • 64 oldalas, kemény borítós művészi könyv a karakterdizájner Shigenori Soejima munkásságával
  • Steelbook
  • Shujin akadémia iskolatáska replika
  • Gyűjtői doboz

 

No, megérte kivárnunk a megjelenési dátumot, nem?

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu