Trófeavásárlás? Lehetséges!

Nem kell nagy mértékű csalásra gondolni, hanem egy in-game lehetőségre.

A NieR: Automata a héten korábban már szoknyapecér jelzőt is kapott, most pedig trófeavadászként is nevezhetnénk azt, hiszen Yoko Taro játékában kiderült, hogy lehetőségünk van TRÓFEÁKAT venni. Persze, a befejezéssel kapcsolatos „öcsik” nem vásárolhatóak meg, de ez úgy tűnik, hogy Yoko Taro így, egy burkolt módon utasítja el a trófeákat.

A japán/ázsiai játékosok (vagy azok, akik nem várják meg a nyugati megjelenést és inkább behúztak egy importot) máson is fennakadtak, név szerint egy NIN64 névre hallgató szeméten. Igen, szeméten: a játékban lehetőségünk van horgászni, és ha szerencsénk van, ritkaságokat húzhatunk ki a vízből… ha pedig nem, szemét akad a horgunkra. Igen, szemét: a játékban lehetőségünk van horgászni, és ha szerencsénk van, egy ritka tárgy üti a markunk, de ha pechesek vagyunk csak szemét akad a horgunkra.

A játék producere, Yosuke Saito szerint a Square Enix tervezi már, hogy átnevezzen „egy olyan tárgyat, amit oly sokan kifogásoltak”… holott ezt kezelhetnénk egy ártatlan Easter Eggnek is! Elvégre tízezer évvel a jövőben játszódik a NieR: Automata, ami március 10-én jelenik meg Európában PlayStation 4-en és PC-n egyaránt (utóbbinál ezt egy trailer árulta el a Square Enix akaratán kívül).

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu