ELŐZETES – A kiadó miatt eleinte tartottam a közösségi finanszírozáson viszonylag kicsi költségvetést igénylő projekttől (nem milliós nagyságrendű dollárt szerettek volna a fejlesztők), de a PlayWay neve eleinte felvonta a szemöldökeimet.

Nos, korábban Magyarországon Playpaperként az újságárusoknál árulták a játékaikat fillérekért, ami azért egy kisebb szubkultúra része is lett… de most nem erről van szó, hanem az Agony-ról, amit úgy is lehetne jellemezni, hogy pokoljárásban veszünk részt, ami már-már földönkívüli, az 1988-as Gryzor (mifelénk Contra, a „sárgakazis” időszak egyik olyan játéka, aki mindenkinek megvolt) utolsó pályájának vizuális rekreációjával, és kifejezetten elvont gondolatmenetével szeretne maradandót alkotni.

Túlélő

Belső nézetes túlélő horror. Nem ásít az olvasó, ez nem Resident Evil 7. Egy kínzott lélekként kezdjük az utunkat a pokolból kifelé, a kicsit klisés „rosseb tudja mi történt velem” háttértörténettel. Persze nem az lesz, hogy fú, na akkor kapunk egy pisztolyt és így tessék irtani a jónépet, mert akkor nem nagyon kerülne ez az előzetes az oldalra. Például amiatt is lehet ezt az agymenést olvasni, mert a legelején (legalábbis nekem így kezdett), egy test felett vettem át a hatalmat, hogy aztán elinduljak felfedező utamra. A látványvilág eleinte sokkolt – nem negatív értelemben, mert tényleg abnormális, a műfajhoz illő, bár már-már túlzottan a Far Cry 3: Blood Dragon, illetve a Hotline: Miami színkavalkádjára emlékeztet maximum beállításokon.

Rajzoló

Lesz egy kis lopakodás is a játékban, ahol amúgy poénos volt, hogy a többi lénnyel való interakció nem nagyon ment, mivel a párbeszédeket nem építették még bele az Agony-ba. Ezen felül a lélegzetünket is vissza kell fogni, vagy az a bizonyos démon, amit le is lökhetünk (és ha mákuk van, vissza is mászik utána), kiiktat minket, ami után mehetünk másik testet keresni. Ilyesmi volt talán tíz éve a Clive Barker’s Jerichoban, nem? (Meg mintha ott is lett volna gyengébb karakterek feletti hatalomátvétel… hmmm.)

Lesznek ilyen kékes, lilás helyek is, ahol a gravitációt megcáfolva haladhatunk tovább, aztán eljutunk egy olyan helyszínre, ahol én hülye majdnem halálra égtem, mert először azt hittem, hogy a tűzön át kell jutnunk, mivel valamiért azt láttam eleinte a kiútnak. Hát nem, Gyula: miután többnyire sikerült regenerálódnom, a falakon elhelyezett szimbólumokat vizsgáltam meg, amik közül mindig csak egyet lehetett megjegyezni, egynél pedig rajzolni kellett (ami nekem a halálom, ugyanis a kézügyességem a nulla ALATT van) egyet a továbbjutáshoz. Jött egy kis fáklyajáték (azért spoilerezni nem fogok mindent), aztán néhány ELÉGGÉ beteges jelenet, amikről inkább nem mondok semmit.

?

Az Agony ígéretesnek tűnik, és az Unreal Engine 4 használata miatt konzolokra is könnyen be lehet lőni. A demóból nekem hiányzott a háttértörténet, anélkül pedig a végleges változat gyorsan unalmassá válhat a lopakodások, rajzolások, fáklyázások közepette. A vizualitásra nem lesz gond, az audió viszont megint egy oltári nagy kérdőjel, mivel abból sokat nem tudtam kikövetkeztetni még.

Ennek a játéknak a történet kidolgozottságán fog múlni a sikere, legalábbis én így vélem; játékmenetben többnyire visszafogott a projekt, de mivel nem egy AAA címről beszélünk, hiába van a Madmind stúdió tagjai között olyan, aki a The Witcher 3: Wild Hunton dolgozott, hatalmas elvárásaim nem lehetnek.

Ijesztő a cucc, de még nem látom az alagút végét.

-V-

Kiadó: PlayWay

Fejlesztő: Madmind Studio

Stílus: Túlélő horror

Megjelenés: 2017. Q2