A Final Fantasy VII remake akciójáték lenne?!

Egy munkaajánlat erősen arra enged következtetni, hogy a fejlesztők alaposan újra gondolják az eredeti alkotás játékmenetét.

Vajon mennyiben különbözik majd az Final Fantasy VII remake-je az eredeti, 1997-es játéktól. Annyit már eddig is tudtunk, hogy a játék dinamikájában nagy különbségek lesznek – például a narratíva tekintetében is – de most úgy tűnik, hogy még a régi körökre osztott harc sem úszta meg jelentős változtatás nélkül. Úgy tűnik, hogy a Square Enix vegytiszta akciójátékos játékmenetet szeretne, erősen eltávolodva a klasszikus Final Fantasy gameplay-től.

Erre konkrétan egy új munkaajánlat enged következtetni, (amelyről a Siliconera nevű portál is ír) és amelyben konkrétan azt olvashatjuk, hogy az új játéka „az eredeti Final Fantasy esszenciáját viszi tovább, amelyet akciójáték formájában újítunk fel.” Talán ez nem is éri túlzott sokként azokat, akik folyamatosan figyelemmel követték a játékról terjedő híreket, hiszen azt már tudjuk, hogy jelentős változások lesznek a Final Fantasy VII harcmenetében.

A Final Fantasy VII Remake rendkívül elnyújtott és nehezen átlátható fejlesztése továbbra sem lett sokkal világosabb, mint ahogy az sem, hogy PS4-en kívül megjelenik-e más platformra a játék. A munkaajánlat egyébként „3D grafikus designer” munkát ajánl az abban jártas munkavállalónak, amelyhez „meglévő, régi textúrákat feljavítására” vonatkozó ismeretekre van szükség. Ha ilyesmihez értetek, akkor hajrá!

FORRÁS: Siliconera,

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu