A Rockstar fejlesztői is megszólaltak: most túlterheltek-e, vagy sem?

Ez a bizonyos „100 órás munkahét” komment a Rockstar egyik alapítójától, Dan Housertől kiütötte a biztosítékot…

A Rockstar az eddigi igencsak szigorú közösségi médiás szabályain lazított: megengedte az ott dolgozóknak, hogy megosszák munkaköri élményeiket a Twitteren. Ezekből idézünk, de előtte ezzel az engedéllyel kapcsolatban egy komment:

„Azt mondták nekünk, hogy jó és rossz dolgokat is mondhatunk, és nem kell cukormázzal leöntenünk mindent,” írta Wesley Mackinder, aki a Rockstar Northnál dolgozik

„Sosem dolgoztam talán 50 óránál többet egy héten (és az is ritkaság), de általában hetente 2-6 órányi fizetett túlórám van. Én nem vagyok kivételezett, így a túlórám másfélszeres fizetéssel kezdődik, és nyolc órányi heti túlóra, vagy egy napon tizenkét órányi munka után ez kétszeres lesz – ezt írják elő a kaliforniai törvények. Mindössze egyszer vagy kétszer kértek erre a Rockstar eszközökkel foglalkozó csapatában, hogy dolgozzak hétvégén is,” írja Vivianne Langdon, a Rockstar San Diego programozója.

„Soha az életemben nem volt 100 órás munkahetem. Mindig megköszönik a túlórát, amire kérnek, és úgy érződik, hogy azokban a körülményekben egy szerencsétlen szituáció volt,” írta Zoë Sams, a Rockstar North programozója, aki Dan Houser három íróval együtt három héten át lehúzott 100 órás munkahetére reagált.

„Sok embert ismerek, akik sosem túlóráznak, és minden nap időben elmennek, hogy a családjaikkal töltsék az időt. Az egyik ilyen illető már több mint tizenöt éve itt dolgozik. Ez nem azt jelenti, hogy nincs túlóra. Átlagban 40-45 órás munkahetem van, és ez egy-két hétig felmehet kb. 60 óráig, ha határidők közelednek, de ez a saját döntésem, és részben maximalista vagyok az általam végzett munkával,” írja Phil Beveridge, a Rockstar North senior kódolója.

Vannak azért negatív élmények is: „Vannak kemény munkaidőszakaink. Senkit sem láttam, akit 100 órás munkahétre kényszerítettek volna, de láttam olyanokat, akik az egészségesen megengedetthez képest közelebb kerültek. Arra kérnek, bátorítanak és azt várják el tőlem, hogy túlórázzak éjszakákon és hétvégéken egyaránt, amikor egy nagy határidő közeleg. A közel öt évnyi itt eltöltött időm során a legtöbb, amit egy héten dolgoztam, az 79 óra volt, de ez nem mostanában történt,” írta Tom Fautley a Rockstar Northtól.

„Kb. 12-14 óra volt hat napon egy héten a legtöbb. Néha választhattunk, hogy a hétvége melyik napja legyen szabad. Kb. egy évig tartott ez, mivel a keményebb túlórák a megjelenés után is tartanak a megjelenés utáni/DLC dolgokhoz,” amit egy ex-Rockstar alkalmazott írt, aki a Grand Theft Auto V-ön dolgozott.

Jason Schreier a Kotakutól úgy véli, hogy bonyolult az ügy, és nem lehet egyszerűen egy oldalra állni, hogy például hazudnak-e, ugyanis a jelenlegi és a volt alkalmazottak sok eltérő dolgot mondtak, és Rockstar egy komplikált, összetett cég, és az irodától, részlegtől és részlegvezetőktől is függ, hogy milyen munkaköri élményeik vannak.

Rob Nelson, a Rockstar North társfőnöke a The Guardiannak pedig azt mondta, hogy a teljes Rockstaron belüli átlag munkahét 42,4-45,8 óra között mozog, és július közepén volt a csúcspont 50,1 órával. Az alkalmazottak 20%-a ennél többet, akár 67,1 órát is dolgozott a saját nyilatkozataik alapján.

Bonyolult az ügy, tényleg, ezért nem is nagyon lenne mit hozzáfűzni a tapasztalatokhoz.

Forrás: WCCFTech, GamesIndustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu