Nagyon messze van még a Star Citizen: Squadron 42!

A 211 millió dollárnyi, 2,2 millió főtöl érkező közösségi finanszírozás mellé még 46 milliónyi befektetést hozott össze a Cloud Imperium Games a már évek óta készülő és várt játék(ok)nak, amin már 520-an dolgoznak (tavaly még csak 464 fős volt a csapat, aminek nagyobb része van Amerikán kívül, mint ott).

Ez a pénz Clive Caldertől és Keith Calder Snoot Entertainment nevű filmes cégétől származik. Az Egyesült Királyságban ismert zenei ipari illetők 10%-ot szereztek így a Cloud Imperiumban, de Roberts továbbra is többségi tulajdonos marad 75%-ával.

Roberts az elnöki levelében azt is elárulta, hogy az egyjátékos kampány, a Squadron 42 bétatesztelését 2020 második felére várja. Megerősítette azt is, hogy a pénzt a fejlesztés mértékének növelésére szánta (ezért is dolgoznak már ennyien a Star Citizenen), nem pedig a marketingre. Azt csak a játék megjelenéséhez közeledve fogja felerősíteni.

Roberts a befektetéseknek köszönhetően biztosította a cége függetlenségét a saját szavai szerint – szóval ki lehet jelenteni, hogy bár a Star Citizen lassan is, de készül, és talán nem lesz a 2020-as évek egyik legnagyobb bukása. Majd meglátjuk, ha megjelenik/megjelennek (ugyanis a Squadron 42 különálló lett).

Forrás: VentureBeat, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu