PlayStation 5: újabb pozitív jel mutat a régebbi játékok támogatására!

Az Xbox One után a Sony-nak tényleg kellett lépnie, hogy a régebbi játékai is működhessenek – erre úgy tűnk, hogy sor is fog kerülni.

A Sony-tól ugyanis egy, még 2017-ben az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalánál (USPTO) kiadott, de 2015-ben regisztrált védjegy/szabadalom bukkant fel, amit érdemes közelebbről is megvizslatnunk. Az ábrát elmagyarázzuk, így könnyen értelmezhető lesz, hogy mit tervezhet a japán cég, ami ugye idén kihagyja az E3-at (és emiatt, továbbá a Google Stadia miatt „nagy” dobásra készül a Microsoft júniusban). A feltalálók egyike egy bizonyos MARK CERNY. Ne feledjük, ő tervezte a PlayStation 4-et és a PlayStation Vitát is.

Az applikáció/játék esetében megvizsgálásra kerül, hogy a PlayStation 5 (aminek még hivatalosan neve sincs, ne feledjük) processzorára lett-e tervezve – ha igen, akkor normálisan futtatja a konzol a játékot. Ha pedig nem, itt indul be a Legacy ág a folyamatábrán – négy módon futtathatja a régebbi (akár talán mind a négy PlayStation-generációs!) játékokat a next-gen Sony-masina: „korlátozott, szabadon elérhető erőforrásokkal”, „egyes fícsőrök kikapcsolásával”, „az utasítás végrehajtásának latenciájának módosításával” (azaz a processzor a régebbi processzorral azonos időben végezheti el azt a folyamatot, amit a játék megkövetel), illetve „a művelet algoritmikai részleteinek módosításával”.

Szóval ha kell, akkor bizonyos opciók (mondjuk grafikai effektek) kikapcsolásra kerülnek, ám cserébe a játék futna a konzolon. Erre utal a szabadalom címe is: „Visszamenőleges támogatás az algoritmusok egyezésével, a fícsőrök kikapcsolásával, vagy a teljesítmény korlátozásával.”

A Sony tehát nem akarja cserben hagyni a régebbi játékosait, ha ez a funkció bekerül a PlayStation 5-be. Bízzunk benne, hogy ez így is lesz!

Forrás: Jeuxvideo-Live

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu