Menu

Így nézhet ki a végleges PlayStation 5 és a DualShock 5 [VIDEO]

Egy nagy német forgalmazó koncepciós videójában megnézhetjük, hogy a Sony következő generációs konzolja: a PlayStation 5, továbbá a hozzá tartozó kontroller milyen formát ölthet kb. egy év múlva, amikor is azok a boltokba fognak kerülni.

A Mediamarkt-Saturn errefelé is ismerős lehet a Media Markton keresztül. (Európa legnagyobb elektronikai termékeket forgalmazó cége: tizenöt országban vannak jelen több mint ezer üzlettel. Mert azért ők nem hülyék.) Ők egy német nyelvű videóban beszélnek a Sony next-gen masinájáról, és több képet is megmutatnak a PlayStation 5-ről, és a hozzá tartozó, hivatalosan még el nem nevezett kontrollerről, amit már csak azért is DualShock 5-nek fogunk hívni. Megmutatják a fejlesztőkészlet kinézetét is, ami lényegében meg lett erősítve egy szivárgáson keresztül.

A PlayStation 5 koncepciója úgy néz ki mint egy set-top box. Nem túlzás: inkább néz ki egy kábeltévés doboznak mint egy videojátékos konzolnak. Persze, ott a szolid kék, ami a Sony színe lett, de azon túl nem olyan magával ragadó és lendületes, amit talán el lehet mondani a PlayStation 4 alap kiadásáról (ugyanis a „döntött” dizájnja kb. ilyen érzéseket csikar belőlünk ki). Na nézzük a képeket. (És az, hogy az elsőn kapásból egy Grand Theft Auto VI-os lemezzel trükköznek… nos, az már merész.)

A DualShock 5 a képek alapján egy LEDes érintőképernyővel fog rendelkezni, és azt kábelektől függetlenül, wireless módon is feltölthetjük, ami kényelmileg igencsak hasznosnak hangzik. (Ne feledjük a Sony korábbi, általunk is közölt ígéretét, miszerint a PlayStation 5 készenléti állapotban nagyon alacsony fogyasztással fog rendelkezni – vajon a kontrollerrel mit fognak trükközni?)

A PlayStation 5 a jövő év végén fog megjelenni, de egy bolt már hazánkban is megemlítette, hogy mikor kerülhet a boltokba, és mennyiért. (Persze itt még közrejátszhat a forint teljesítménye is: ha tovább zuhan, akkor ne legyen meglepő, ha a PS5 árának első számjegye egy kettes lesz…)

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu