Silent Hill 2 Enhanced Edition: rajongói felújítás, ha már a Konamit nem érdekli [VIDEO]

Tényleg, a Konami miért nem adja ki újra PC-n a Silent Hill régebbi részeit?

A Silent Hill 2 még 2001-ben jött ki PlayStation 2-re, néhány hónappal később pedig Xboxra is – igaz, nekünk 2002 őszéig kellett várnunk erre a verzióra, és pár hónap után már PC-n is feltűnt James Sunderland története (ez pedig már a Director’s Cut változat volt, amiben a Born from a Wish melléktörténet is elérhető volt – ebben Maria, a történet egyik főszereplője volt a fókuszban). A túlélő horror műfaj akkori egyik legkiemelkedőbb alkotása később kapott egy PlayStation 3/Xbox 360 verziót a Silent Hill HD Collectionben, de… maradjunk annyiban, hogy fércmunka volt.

A Silent Hill 2 Enhanced Edition projekt igyekszik a régi (ám még ma is minőségi) játékot felújítani, feljavítani – volt ugyanis pár hiba, ami a konzolos kiadások után PC-n is benne maradt. Grafikában is láthatjuk a fejlődést: puhább, jobb árnyékok, helyreállított post-processing effektek vannak, és a kontrollereket is normálisan támogatja – most már a szívritmusunknak megfelelően rezeg, ahogy eredetileg a konzolokon is tapasztalhattuk. De még a legkisebb, eleinte fel nem tűnő részletekre is odafigyeltek: még a PC-s kurzort is módosították, hogy ugyanolyan legyen, mint a Silent Hill 3-ban vagy a Silent Hill 4: The Room-ban. Több a vér is (ugyanannyi, mint PS2-n), és még a poén befejezést (a kutyás… többet nem mondanánk) is kijavították. Az eredeti kiadásban a monitorokon nem láthattunk semmit sem, de most már ott vannak a biztonsági felvételek is. Már-már azt is mondhatnánk, hogy jobb az eredmény, mint a HD Collectionben látott felújítás…

A telepítés menetét és magát a modot ezen a weboldalon találhatjuk. Kell hozzá a Silent Hill 2 Director’s Cut észak-amerikai vagy európai kiadása. (És itt tényleg jogos a kérdés: nem lenne a Konaminak pénze abból, ha a PC-s kiadásokat könnyebben hozzáférhetővé tenné?)

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu