Százezer ember került az utcára Hollywoodban, mert az utcákon most nem lehet forgatni

MOZI HÍREK – Los Angeles-ben az külső helyszíneken forgató stáb 98%-át el kellett bocsátani a második üzleti negyedévben írja a The Los Angeles Times.

Az ún. „location shoots”, tehát a külsős helyszíneken forgatásról sokszor egy külön, speciális stáb gondoskodik, és a koronavírus miatt ez a világ rengeteg országában – így az USA-ban lévő Los Angeles-ben is – szinte teljesen megszűnt, a kizárólag, vagy nagy részben ezzel foglalkozó filmes munkatársaknak fel kellett mondani. Maga a szórakoztatóipar is lényegében leállt március második felétől kezdve a koronavírus terjedése miatt, tömérdek filmes, televíziós produkció, továbbá reklámok és zeneklipek forgatása szünetelt. Júniusban ismét feltámadt a remény, hogy ennek talán vége szakadhat, de az új esetek miatt nagyon úgy tűnik, hogy legalább augusztusig várnia kell a legnagyobb produkcióknak.

Egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy mikor áll vissza minden a normális kerékvágásba, mivel az esetek az országban továbbra is kiugróan magasak. Los Angeles-ben is egyre több koronavírus megbetegedésről hallani, ami azt jelenti, hogy továbbra sincs biztosítva, hogy a filmes produkciók újra indulhatnának. Emiatt pedig egyelőre senki sem mer előre tervezni komolyabban bármilyen projektet – legalábbis, ami a tényleges forgatást illeti. A FilmLA elnöke, Paul Adley így nyilatkozott a témában:

„Realitássá vált, hogy amint lecsap a járvány, ez lesz az eredménye. A producereknek állandóan azon kell agyalniuk, hogy mennyi energiát és pénzt fektetnek abba, hogy felvegyenek embereket, mindent visszaállítsanak a régi kerékvágásba, amikor még mindig ennyi megbetegedés van.”

Hogy milyen hatással lesz Los Angeles, Hollywood városára, illetve az amerikai filmiparra ez a tömeges munkanélküliség, azt nehéz megjósolni, mindenesetre még mindig elég aggasztó a helyzet a városban, az országban és világszerte egyaránt.

Forrás: The Los Angeles Times

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu