Phil Spencer: a cross-gen fejlesztés nem felülről érkező utasítás

Az Xbox-vezér azt mondja, hogy nem erőlteti az Xbox Game Studios (innentől XGS) csapataira azt, hogy az Xbox Series X mellett az Xbox One-ra is fejlesszék a játékaikat.

Spencer a GameStarnak adott interjújában azt mondja, hogy a július 23-án érkező XGS-műsorban látni fogjuk, mennyire kreatív szabadságot biztosítottak a stúdióknak, hogy az ő elképzelésüknek megfelelő játékokat készítsenek. Az utóbbi néhány évben a Microsoft erősen terjeszkedett az XGS-portfólióban (és ez folytatódni fog), hogy pénzügyileg stabilitást garantáljanak nekik, és azt fejlesszék, amit szeretnének. Spencer szerint az XGS-esek sok játékost szeretnének megszólítani.

Azt mondja, hogy a játékok iránti elképzelésük a játékosnál kezdődnek, nem pedig a játék célplatformjánál, így ha egy stúdió azt mondja, hogy a következő konzolgenerációra akar koncentrálni, akkor a Microsoft nem fog ellenkezni, sőt, eziránt Spencer szerint a redmondi cég eléggé támogató hozzáállással bír. Ha valaki pedig cross-gen játékkal számol (Xbox Series X, Xbox One), akkor azt is támogatják. Szerinte erről az XGS-esek döntenek (Spencer őket alkotóknak hívja…), és ez nem egy felülről jövő, kényszerítő döntés, ha cross-gen fejlesztésről lenne szó, mert Spencer kifejezte, hogy ez nincs a „szabálykönyvükben.” (Akkor miért mondja azt, hogy néhány évig nem lesznek még Xbox Series X-exkluzív játékok…?)

Mégis lehet benne valami: az újabb XGS-csapatok a felvásárlásuk előtt valami kurrens-gen címen dolgoztak, és most esélyük van next-gen verziót (vagy patchet) is csinálni belőlük, mivel a Microsoft támogatja ezt a gondolatmenetet.

A Washington Postnak pedig Spencer azt nyilatkozta, hogy iparként úgy árazhatják be a játékot, ahogy ők szeretnék, és a fogyasztó dönt arról, hogy mi a megfelelő ár. Ő nem vélekedik negatívan az új árakról (az NBA 2K21 tíz dollárral/euróval drágább lesz next-gen platformokra), mert szerinte mindenki az üzleti igényeinek megfelelően fogja meghozni a döntéseket. A játékosoknak pedig a meglátása szerint több választási lehetőségük van, mint korábban, és a fogyasztó irányítja az általa megfizetni kívánt árat. Szóval szerinte, ha van igény a nagyobb árakra (sokan drágábban is megveszik), akkor mindenki megemeli.

Utána az Xbox Game Passról azt mondta, hogy ez a havi előfizetéses rendszer miatt kevesebb kezdő ár van egy új játékon mintha azt megvennénk mondjuk egy boltból, így az alkotók (már megint ezt a kifejezést használta…) kalandosabb játékokkal is próbálkozhatnak, ha a Game Pass rendszerre feljutnak.

Azért gyanakodni szabad, mert a Sony eközben kapásból a next-gen fejlesztésekre állt át.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu