104 évesen elhunyt Olivia de Havilland, az Elfújta a szél legendás dívája [VIDEO]

A Deadline írt róla, hogy 104 éves korában meghalt az Elfújra a szél legendás dívája, Olivia de Havilland. A színésznő párizsi otthonában, álmában hunyt el.

Olivia de Havilland az 1930-as években egy sor kalandfilmmel futott be. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is. A színésznőnek később saját csatáit is meg kellett vívnia: a Warner Bros ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert, az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik.

Leghíresebb szerepe Melanie volt az 1939-es Elfújta a szél című filmben (amelyet alant láthattok), amiért Oscar-díjra is jelölték. (A film éppen mostanában került ismét a figyelem középpontjába, amikor az HBO Max eltávolította a kínálatából, mert előítéletesen mutatta be a feketéket, és pozitív színben tüntette fel a rabszolgaságot. Aztán egy kiegészítő videóval együtt visszatették.)

Olivia de Havillandot hosszú élete során öt alkalommal jelölték az Oscar-díjra, 1947-ben a Kisiklott élettel, majd később, 1950-ben Az örökösnő című filmmel is sikerült elnyernie a hőn áhított aranyszobrocskát. Legutolsó filmje 1988-ban volt, A nő, aki szeretett címmel – azóta egyáltalán nem állt kamera elé. 2010-ben majdnem feltűnt a The Aspern Papers című filmadaptációban, de végül ejtették a projektet, így nem került újra filmvászonra.

Utolsó szerepét 72 évesen A nő, akit szeretett című tévéfilmben játszotta 1988-ban. 2008-ban, 92 évesen, George W. Bush kitüntette az amerikai Nemzeti Művészeti Érdeméremmel. Emellett megkapta például a francia becsületrendet és 2017-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is.

Nyugodjék békében!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu