Jelentős hatása van a játékiparnak az amerikai gazdaságra

Több milliárd dollárban kell gondolkodni, és munkahelyekben is százezres nagyságrendben beszélhetünk a témáról.

Az amerikai ESA (Entertainment Software Association – magyarul kb. Szórakoztató Szoftveres Szövetség) jelentése szerint 2019-ben elképesztően nagy összeggel járult hozzá az ország gazdaságához a játékipar. 90,3 milliárd dollár, tehát kb. 27090 milliárd forint. És ez csak egy évben. Ezzel pedig bátran mondhatjuk, hogy a videojátékok már nem lenézettnek, szokatlan időtöltésként kezelendőek, hanem igazán mainstream elfoglaltságként kellene kezelni.

A munkahelyek számában is nagy szerepe van az amerikai játékiparnak: közel 429 ezer munkahely volt ennek köszönhető. Ennek egyharmada, azaz 143 ezer ember volt közvetlenül foglalkoztatott, és az éves keresetük (arrafelé nem a havi jövedelem az elfogadott szám, hanem az éves) 121 ezer dollár volt átlagosan (~36,3 millió forint, havonta). A videojátékos elfoglaltságokból pedig 12,6 milliárd dollárnyi adó jött be (szövetségi, állami, helyi adókat mind beleértve), úgyhogy jó 3780 milliárd forint erősítette a gazdaságot adó formájában.

Az ESA még toplistázta is az első tíz államot, ami a legnagyobb mértékben járult közvetlenül hozzá az amerikai gazdasághoz, és a megközelítőleges foglalkoztatottak számát is listázta. Az első két helyen a nyugat part található – Kalifornia 51,8 milliárd dollárt (~15540 milliárd forint) tett a kasszába és kb. 218 ezer embert foglalkoztatott a játékipar itt tavaly. A második helyen Washington található (11,6 milliárd dollár / ~3480 milliárd forint; kb. 48808 munkahely), a dobogóra pedig még felfért Texas is (4,15 milliárd dollár / ~1245 milliárd forint, kb. 25 ezer munkahely). A további helyeken Florida, New York, Nevada, Minnesota, Idaho, Illinois, és Észak-Karolina található a lista elején.

Stanley Pierre-Louis, az ESA elnöke szerint a statisztika megerősíti, hogy a videojátékoknak mekkora hatása is van az amerikai gazdaságra – a játékipar gazdasági rendszere a szoftveres, hardveres, szórakoztatási és művészeti értékesítések révén kritikus szereppel bír a gazdaság növekedésében.

És korábban láttuk már, hogy a lengyelek is államilag támogatják a játékfejlesztést. Itthon pedig… nos, a helyzet más.

Forrás: DualShockers

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu