Hivatalos: készül a PlayStation VR következő generációja!

Már eddig is sejtettük több forrásból (legyen szó szabadalomról, hardveres tervekről, vagy épp a Sony nyilatkozatairól), most már hivatalosan is kimondhatjuk: a Sony a következő generációs PlayStation VR-on dolgozik.

A Sony a PlayStation Blogon erősítette meg, hogy a PlayStation VR 2 (jobb ötletünk még nincs a névre, úgyhogy addig hívjuk csak így…) már készül a Sony Interactive Entertainment (SIE) műhelyében. A posztot és a bejelentést Hideaki Nishino, a SIE platformtervezérét és menedzsmentért felelős senior alelnöke neve fémjelzi.

Örömmel jelentheti be, hogy a következő generációs virtuális valóság rendszerük úton van a PlayStation 5-re (amihez jelenleg is használhatjuk a már több éve megjelent PlayStation VR-t, de az már utcahossznyi lemaradásban van technológiailag is a PC-s riválisok – mint például a Valve Index – mögött, és a PlayStation Camera egy adaptert igényel, hogy használhassuk a PSVR-t az új konzolon…). Ezzel a legjobb szórakoztató élmény szerinte teljesítménybelileg és a kreativitás szemszögéből egyaránt jóval drámaibb szintet ugorhat előre. A játékosok jóval nagyobb mértékben érezhetik úgy, hogy az éppen játszott világban jelen vannak, és így Nishino szerint az immerzió-faktor is magasabb lesz, mert az új headset alkalmazásával még jobban el fognak tudni merülni a játékok világaiban.

Az új PlayStation VR az ígéretek szerint mindenen fejleszteni kíván a felbontástól kezdve a látószögön át a trackingig és az inputig, és ezen felül a kényelemre is törekedni fog a Sony – mindössze egyetlen kábel elég lesz ahhoz, hogy a PlayStation VR 2-t a PlayStation 5-höz kössük, és így a beállítás is könnyebb lesz, az élmény pedig nagyobb felbontást kaphat. Az új kontroller (új generációs PlayStation Move?) a DualSense-ben látott főbb funkciók közül át fog emelni párat, és ergonomikus lesz, így nem fog a kezünk megfájdulni tőle.

A SIE nem közölt megjelenési dátumot, de egy valamit azért a cég megerősített – a PlayStation VR 2 idén biztosan nem fog megjelenni!

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu