Régóta készül már a Blizzard belső nézetes túlélő játéka!

A Blizzard jóval azelőtt elkezdte a még csak félhivatalosan bejelentett projekt fejlesztését, mielőtt a Microsoft felvásárlási ajánlatára rábólintottak volna Bobby Kotickék.

 

A Blizzard óvatosan is, de bejelentett egy új játékot. Egy vadonatúj, fantasy témájú IP lesz, és túlélésre kihegyezett játékmenettel redenlkezik majd. A bejelentés viszont nem éppen nekünk szólt, ugyanis a „hóviharosok” rengeteg állásajánlattal rendelkeznek, és most embereket keresnek a fejlesztéshez. Bár korai állapotban tart a fejlesztés, Mike Ybarra, a Blizzard elnöke már kimondta, hogy több órát eltöltött vele… így annyira mégsem lehet kezdetleges állapotban a névtelen projekt.

A PCGameren viszont felbukkant, amit Craig Amai, a projektvezető feltüntetett a LinkedInjén. Ott azt írta, hogy már 2017 júliusában elkezdett dolgozni ezen a játékon, azaz (feltehetőleg szünetekkel) négy és fél éve már megvan a koncepció, és sok időt a fejlesztést megelőző, pre-produkciós fázisban töltött el, így pedig alá lehet húzni a „nem olyan korai állapotú mint aminek a Blizzard feltünteti” gondolatmenetet. A Twitteren pedig sok, a Blizzardnál dolgozó fejlesztő izgatottságát fejezte ki, de itt nem fogunk linkelni sok példát, csak egyet Janice Chutól, aki a felhasználói kezelőfelületért felel, és mivel egy ütős felhasználói élményekért (UX-ért) felelős személy is a csapat tagja már, úgy látja, hogy a játék ezen aspektusára nem lesz panasz.

Camille Sanford, a koncepciós és a három dimenziós karakterek művészeti irányzatáért felelős producer erősítette amúgy meg a Twitteren: egy új univerzumban, belső nézetes túlélősdi, ami szerinte a műfaj csúcsán fog helyet foglalni, és ez szerinte egy megvalósuló álom lesz. Persze lehet külső nézetes játékmenet is (láttunk már példát a kettő közötti váltakozásra). A Blizzard elképzelése már abból is sikeres lehet, mert a műfajban valódi AAA fejlesztésre nem volt példa (a sikeresebb címek pedig vagy indie, vagy inkább AA játékok voltak), és ezt az űrt még betölthetik.

Szóval a Blizzardon belül is eléggé optimistán tekintenek a jövőbe, és kizárt, hogy a Microsoft lesöpörje a terveket az asztalról: nekik a Microsoft, Office, Azure hármas révén ott a lehetőség bármelyik stúdiójuknak biankó csekket adni a fejlesztésre…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu