A Yakuza alkotója, Nagoshi megosztja a korai információkat az új stúdió első játékáról

A Yakuza veteránok szerint a történet fontosabb, mint a helyszín. A Yakuza egyik alkotója, Toshihiro Nagoshi megosztotta gondolatait az első játékról, amelyet új csapata, a Nagoshi Studio fejleszt.

 

Az IGN Japan-nak adott interjújában a tervező többször is utalt a stúdió első projektjére, miután Nagoshi és más Yakuza-veteránok távoztak a Segától. Nagoshi azt sugallta, hogy a NetEase által támogatott új stúdiója nem fog túlságosan eltávolodni attól, ami a Yazuka és a Judgment játékokat olyan sikeressé tette.

„A filmek hatással vannak ránk, és olyan játékokat szeretnénk készíteni, amelyek magas színvonalú, emberi drámát kínálnak” – magyarázta Nagoshi (az IGN fordításában). „Ez az, amit mi szórakoztatónak találunk. Csakúgy, mint korábban, remélem, hogy olyan játékokat hozunk létre ebben a szellemben, amelyek globális közönséget érhetnek el.”

„Szóval nem fogsz minket tőlünk okostelefonos kirakós játékokat vagy hasonlókat kapni. Azok a játékok szórakoztatóak, de amiben jók vagyunk, és amit a világ elvár tőlünk, azok a drámai és megható történetekkel rendelkező játékok, és mi ezt akarjuk csinálni. Szóval erre koncentrálunk.”

Nagoshi azt is megjegyezte, hogy a stúdió első játéka jelenleg a fejlesztés korai szakaszában van.

„Játékkészítőként mindig is volt egy sor dolog, amit egy nap szeretnék megcsinálni, és van egy konkrét, saját ötletem, amit most ki szeretnék kibővíteni” – mondta. „Most lassan formát is ölt az ötlet, a csapat közreműködésével.”

 

Hogy mennyire tekinthető „újnak” ez a játék, azért az egy érdekes kérdés…

Fontos a japán környezet, de van fontosabb is

 

Nagoshi játékait nagyra értékelik a részletesen kidolgozott japán környezet miatt, de a dizájner hangsúlyozta, hogy a játék minősége és története mindig is fontosabb volt a csapat számára, mint a helyszín.

„Ha a Yakuza-sorozat eladásait nézzük, azt hiszem, a keleti helyszín valószínűleg segített abban, hogy egyedibbnek érezzük a játékot, de nem hiszem, hogy ez önmagában elég lenne ahhoz, hogy milliós eladásokat produkáljon” – állítja a fejlesztő.

„Kell lennie valami erősebbnek, például egy érzelmes történetnek, vagy a játékmenet és a történetmesélés közötti egyensúlynak, és annak, hogy az általános minőség magas legyen. Szóval ahhoz, hogy a következő játékunk világsiker legyen, nem hiszem, hogy a helyszín annyira fontos lenne.”

„Ha a dráma jó, akkor Franciaországban az embereket meghatja egy Takeshi Kitano-film, mi Japánban pedig élvezhetünk egy indiai filmet. Ha a játék minősége jó, akkor bárki bárhol élvezheti. Szeretnék visszatérni a szórakoztatásnak eme tiszta eleméhez.”

Nagoshi utolsó játéka a Sega számára a Lost Judgment volt. A fejlesztő januárban jelentette be hivatalosan a Nagoshi Studio létrehozását. A stúdió a kínai NetEase Games „teljes tulajdonú leányvállalata”, és „világméretű kiadásra szánt, high-end címek” fejlesztésére fog összpontosítani – elsősorban konzolokra.

A Famitsunak adott múlt havi interjújában Nagoshi megerősítette, hogy a stúdió már elkezdte az első játék munkálatait, és hogy a Yakuza és a Judgment játékokhoz hasonlóan továbbra is japán fókuszú lesz.

„Japánok vagyunk, és egy japán stúdió, így természetesen a piac, amit a legjobban megértünk, az Japán” – magyarázta.

„Keményen dolgoztunk rajta, hogy olyan módszertant találjunk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy olyasmit hozzunk létre, amit az egész világon elfogadnak, miközben a fókuszunk továbbra is Japánra összpontosít. Azonban nem hiszem, hogy eddig teljes választ tudtam volna adni erre a kérdésre.

„A válasz megtalálása, az eszménykép követése érdekében hoztam létre a Nagoshi Studiót. A hangsúly azonban a jövőben is Japánon marad.”

 

„Csak akkor kész, ha tényleg kész van!”

 

Toshihiro Nagoshi stúdióját a NetEase fogja finanszírozni. Nagoshi a Famitsu-interjúban azt is megjegyezte, hogy stúdiója arra fog koncentrálni, hogy csak akkor adjon ki játékokat, amikor azok készen vannak, ahelyett, hogy elsietné őket.

„Régebben a Nintendónál dolgoztam, és irigyeltem és csodáltam a ‘nem adunk ki játékot, amíg nem mondhatjuk, hogy kész’ álláspontjukat” – mondta.

„Irigyeltem és csodáltam ezt a hozzáállást, és én is ezt a politikát akarom folytatni, hogy ne hagyjuk el az eszméket, hanem kitartunk, amíg ezek az eszmék valóra nem válnak.

Ha még soha nem készítettél játékot, azt gondolhatod, hogy ez természetes. De ha valaki, aki játékokat készít, ezt hallja, azt gondolhatja: „Biztos, hogy mondhatsz ilyesmit a napjainkban?” – nevetett a japán fejlesztő.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu