Steam Deck: figyelem, az előrendelők figyeljék az emailjeiket!

Három napjuk lesz ugyanis kifizeti a hordozható PC-t, vagy más kap lehetőséget a Steam Deck megvásárlására.

 

A Steam Deck hivatalosan február 25-én rajtol el, de ez nem jelenti azt, hogy Gabe Newellék kiküldik mondjuk a belvárosban található konzolos boltba. Nem, ők a közvetlenül-a-fogyasztónak elvet követik (ilyet a Sony is csinál a PlayStation Directtel, ami hazánkban még nem működő lehetőség), ami viszont figyelmet követel a Valve-tól és a vásárlóktól egyaránt! Szóval a rajt itt az első emailek kiküldését jelenti, és a Steam Deckek kiküldése február 28-áig nem fog megtörténni.

A Valve megerősítette a menetrendet, és felfedte, hogy az első, előrendelőknek szánt emailek magyar idő szerint február 25-én, este hét órakor jutnak el a vásárlókhoz, akiknek 72 órája van kifizetni a hordozható PC-t. Ha ez nem történik meg (mindegy, ha lemondja a rendelést, nem tudja kifizetni, vagy valahol elakad a folyamat), akkor a sorban álló következő jelentkező kapja meg a lehetőséget, hogy három napon belül fizessen a Steam Deckért. Ezzel egy időben, tehát holnap estefelé kezdenek az interneten felbukkanni majd a részletesebb sajtókritikák (addig van az embargó, úgy tűnik), és a Valve szerint mindenkinek sok érdekes tartalom és teszt áll majd így a rendelkezésére…

Üröm az örömben a Steam Deck dokkjával kapcsolatos bejelentés. A Valve azt ígéri, hogy igyekeznek eljuttatni azokat is a vásárlókhoz, de nem fog olyan hamar megtörténni, mint ahogy ezt eredetileg szerették volna. A cég hamarosan többet is beszélni fog a dokkról, és a tervek szerint a tavasz vége felé, tehát május vége tájékán az is kapható lesz, és így valóban a Nintendo Switch riválisává válhat a hordozható PC ebben a tekintetben is.

A Steam Deck számára is komoly problémákat okozott a készlethiány, így ha most rendelnénk egyet, négy hónapot biztosan várni kellene a masina megvásárlására, így az járhatott jól, aki az elsők között csapott le a lehetőségre…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu