A CI Games még mindig nem adta fel a Lords of the Fallen 2-t!

A leánykori nevén jobban ismerhető cég (annyit kell csak mondanunk, hogy City Interactive…) továbbra is bátran állítja, hogy a Lords of the Fallen folytatása készül.

 

A Lords of the Fallen a CI Games kiadásában megjelent Souls-klón volt, és a játék fejlesztői később a formulát (mégpedig egész jól) tovább tudták finomítani a The Surge első és második részében. A cross-gen Lords of the Fallen (ami tehát a PlayStation 3/Xbox 360 párost is becélozta a PlayStation 4/Xbox One duón túl) 2014-ben jelent meg, és nem aratott nagy sikert, a folytatás fejlesztése pedig finoman szólva is pokoli állapotban volt éveken keresztül, mert folyamatosan változtak a tervek, és igen, még mindig sehol sincs a Lords of the Fallen 2.

A CI Games a legújabb konszolidált menedzsmentes jelentésében azt írta, hogy 2019 óta a cég belső stúdiója, a Hexworks fejleszti a Lords of the Fallen folytatását. A több mint hatvan főből álló, belső fejlesztésű stúdiójuk szorosan együttműködik külsős fejlesztőkkel a játék több szegmenségben is. A nemzetközi marketinges kampányt 2022 harmadik negyedévében, azaz július és szeptember között tervezik elindítani. A játékot pedig 2023-ban ki is szeretnék adni az új konzolokra és PC-re, és ebből az jön át, hogy a PlayStation 4-ről és az Xbox One-ról lemondtak, ami érthető, hiszen idén már kilenc éves lesz mind a két konzol.

Kiemelték még, hogy a Lords of the Fallen 2 az eddigi legnagyobb CI Games-projekt lesz, ami a Souls-klón műfaj népszerűségének terjedéséből akar magának némi sikert. Megemlítették az Unreal Engine 5-öt is. Az Epic Games által a héten közzétett engine-t a lengyelek is használni fogják, mégpedig az összes kulcsfontosságú IP-jükhöz, így szinte biztos, hogy a Lords of the Fallen 2-höz is.

Az Unreal Engine 5-öt az új Tomb Raider mellett a The Witcher következő felvonása is használni fogja amúgy, szóval az Epic Games sok helyen lehet ott.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu