PC-n futott a Forza Motorsport a trailerben, nem konzolon! [VIDEO]

A Turn 10 dolgozik már a Forza Motorsport 8-on, ami napjaink divatját követve nem rendelkezik számmal; de ettől függetlenül jelentős fejlődést ígér a stúdió.

 

A hétvégén az Xbox/Bethesda műsorban végre betekintést nyerhettünk az új Forzába, ahol valós idejű, pályán látható sugárkövetést (ray tracinget), illetve a sorozat fizikai szimulációjában negyvennyolcszoros fejlődést ígért a stúdió. A trailer viszont megtévesztő volt: azt állította a csapat, hogy az Xbox Series X-en futott, de azóta a Microsoft megerősítette, hogy a demót a játékon belül PC-n rögzítették, de azonos vizuális minőséggel Xbox Series X-en is tesztelték azt. Már megint itt tartunk egy évtized után?

A Forza Monthly új részében pedig Chris Esaki, a kreatív rendező beszélt a játékról. A 48-szoros fejlődésről azt mondta, hogy minden guminak nyolc érintkezési pontja van a játékban az aszfalttal. Eddig csak egy volt. A fizikával kapcsolatos adatok hatszor gyakrabban frissülnek. 6×8 = 48. Mindegyik pályának teljes napszakváltása van, így bárhol lehet éjjelből nappal vagy fordítva. Ez hatással lesz a pálya hőmérsékletére, ami pedig az irányítást fogja módosítani. A pályák dinamikusan „begumizódnak”, így jobb lesz a tapadás, ahogy egyre több elhasznált gumi rakódik le.

Esaki szerint az összes pálya (így a régebbi kedvenceink is) újra lesz építve az új engine-nel, és a Gran Turismo 7-tel szemben nem csak a visszajátszásokban lesz sugárkövetés, hanem verseny közben, a pályákat róva is tapasztalni fogjuk ezt a hatást. Teljes globális megvilágítás is lesz a visszajátszások során, így a replay-ek még szebben fognak festeni, ezzel pedig a Polyphony Digital felkötheti a gatyáját (igaz, ők a legendás autók dinamikus árazásával, és a játék több mint egy napig tartó játszhatatlanságával az 1.07-es patch miatt már amúgy is a földön tartja azt…).

A Forza Motorsport pontos megjelenési dátummal még nem rendelkezik, de az fix, hogy a Microsoft 2023 első felében, tehát legkésőbb kicsivel több mint egy év múlva ki fogja adni Xbox Seriesre és PC-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu