Öt év után ismét felbukkant a Fear Effect Reinvented! [VIDEO]

Mi a frászkarika történik mostanában? Először a Dead Island 2 bukkan fel laza nyolc évvel az eredeti bejelentése után, és most a Fear Effect remake-je teszi ugyanezt első leleplezés óta eltelt fél évtizeddel később…

 

Szóval 2017 augusztusában jelentette be egy francia stúdió, a Sushee, hogy a Fear Effect Sedna után az első rész remake-jéhez láttak hozzá. Ekkor Nejamin Asnseaume, a Sushee alapítója ezt nyilatkozta: „Rájöttünk, hogy amellett, hogy a Sednával valami újat kínálunk a régi rajongóknak, nagyszerű lenne az első nagy kaland újraalkotásával új játékosokat is bevezetni a Fear Effectbe. A Fear Effect Reinvented ugyanazt a szellemiséget és hangulatot fogja megragadni, mint az eredeti játék, de drasztikusan javított látványvilággal, finomított irányítással és egyéb izgalmas extrákkal hozza át a jelenbe. Azonban ne féljetek! Az eredeti rögzített kameraszögek a helyükön maradnak, bár vadonatúj, nagy felbontású látványvilággal.”

No igen, ez volt 2017-ben, ám a korrektség jegyében az eredeti trailert ágyaztuk be a Twitterről elsőként, és utána csak a Forever Entertainment YouTube-csatornájáról származó új felvételt. Ebben megmaradt a cel-shaded látványvilág, a fedezékes lövöldözés sem maradt el, de még mindig hatalmas kérdőjel van a megjelenési dátum helyén. Hiába írják, hogy „hamarabb jön mint gondolnánk”, mi erre csak annyit reagálunk, hogy „öt év”.

Egy csapat zsoldos halálos küldetésre indult, és a Fear Effect Reinvented, ami a franchise első részéhez hű akció-kalandjáték remake-je lesz, felfrissíti az eredeti élményt a jobb grafikával és kezelhetőséggel. Wi-Ming Lamot, egy hongkongi triádfőnök lányát elrabolták, mi pedig irányításunk alá vehetjük a zsoldos triót (Hana Tsu-Vachel, Royce Glas és Jakob „Deke” Decourt), akik pedig igyekeznek az eltűnt leányzót megtalálni. A történetet három különálló kampányra bővítették, a kameraállás pedig egy modern, külső nézetes stílust követ (…Resident Evil 4?) szerepét, és próbáld megtalálni az eltűnt lányt. A démoni összeesküvés titakit felfedve túlélő horror elemek is lesznek a fedezésalapú harcrendszer mellett. Lesz egy galéria is plusz látnivalókkal. Három nehézségi szint lesz, és mindhármon a tárgyak, a puzzle-k és az inventorymenedzsment is fontos szereppel bír majd.

A Fear Effect Reinvented PlayStation 4-re, Xbox One-ra, PC-re és Nintendo Switch-re készül.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu