Kizárólag a Tencenten múlik, hogy megvalósul-e a System Shock 3!

A kínai techóriás kezében van a franchise jövőjének sorsa, így nem badarság azt állítani, hogy jobb nem reménykedni az új rész létrejöttében…

 

A System Shock harmadik része teljesen eltűnt, és nem biztos, hogy valaha is visszatér, ugyanis ez nem olyan, amit a Dead Island 2 bemutatott (tény, hogy ott a fejlesztő kiléte többször is változott, mindvégig a Koch Media/Plaion, Deep Silver páros állt mögötte, és nyolc évvel az eredeti bejelentése után visszatért, sőt, megjelenési dátumot is kapott!), mivel itt az IP tulajdonosa is átvándorolt egy másik céghez. Idén már hallottuk Warren Spectortól, a System Shock alkotójától, hogy az OtherSide Entertainment már 2019 óta nem dolgozott a System Shock 3-on.

De mi a helyzet a Nightdive Studiosszal? Nos, ők a System Shock első részének remake-jét készítik (azért itt sem volt egyszerű a fejlesztés), de többet ők sem tudnak mondani. Stephen Kick, a Nightdive vezérigazgatója a VGC-nek adott interjút, ahol arról beszélt, hogy miután az Otherside Entertainment visszakapta a jogokat a Starbreeze-től (akik az Overkill The Walking Deadjétől anyagilag olyannyira padlóra vágták magukat, hogy még mindig nem teljesen pozitív a mérlegük, hiába adták vissza épp a System Shock 3 jogait a fejlesztőknek…), más kezekbe ment át az ügy:

„Ezt követően eladták a jogokat a Tencentnek. Így jelenleg a Tencent birtokolja a harmadik játék jogait, mi pedig az első (és potenciálisan a második) játék remake-jének jogait. Nagyjából ez a jelenlegi állás. Azt hiszem, technikailag a 4. és az 5. részt is meg tudnák csinálni, de előbb a 3-at kellene megcsinálniuk. Szóval, majd meglátjuk,” nyilatkozta Kick.

Legalább a Nightdive igyekszik hallgatni az eredeti fejlesztők véleményére, ugyanis a System Shock remake során folyamatosan kikérdezték Spectort és a másik eredeti alkotót, Paul Neurathot. Ennél korrektebb hozzáállást már nehezen tudna a stúdió felmutatni (miközben a Sony filmadaptációt csinál a Days Gone-ból, de a főszereplőről nem kérdezték a játék két alkotóját meg, erről írtunk…).

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu