Unreal Engine 5-tel készül a State of Decay 3; a Gears fejlesztői is segítenek

Matt Booty, az Xbox Game Studios vezetője egy interjú során több dolgot is elárult a következő State of Decay-ről.

 

A formálisan már több mint két éve bejelentett State of Decay 3-ról Major Nelson podcastjén így nyilatkozott Booty: „Van egy struktúránk, amit csúcstalálkozóknak hívunk: egy vagy két napra összehívjuk a témával foglalkozó szakértőket. Volt már animációs, kezelőfelületes, Unreal Engine-nel, fizikával kapcsolatos összejövetelünk is. Azt hiszem, a tavalyi évben közel 25 ilyet tartottunk. Ez a fő mechanizmusunk a csapatok számára, hogy technológiát osszanak meg egymással.

Említetted az Undead Labs-et. Ők a vancouveri The Coalitionnel, a Gears (of War)-t fejlesztő stúdióval dolgoznak együtt, és az Unreal Engine 5 technológiáját, továbbá a Gearsben korábban már használt dolgokat használják, amiket végül beépíthetnek a State of Decay 3-ba is. Két hete az egész napot az Undead Labsnél töltöttük Seattle-ben, ami nagyszerű volt, ahol a State of Decay 3-mal kapcsolatos tájékoztatást kaptunk.

A játékban tényleg van néhány klassz dolog, miközben a State of Decay 2 egyre csak növeli a játékostáborát. Ez egyfajta lopakodó, folyamatosan növekvő dolog, és jó volt ezt hallani. Azt hiszem, mostanra elértük, hogy eddig minimum 11 millióan játszottak a State of Decay 2-vel, ami nagyon király. Mindez, amit ott csinálnak, valóban a tesztkörnyezet, a próbapálya mindannak, ami a State of Decay 3-ban lesz,” mondta Booty.

A helyzet viszont az, hogy a 2020-as állapotok nem sokat változhattak. Akkor még értelemszerűen a fejlesztést megelőző, preprodukciós fázisban volt a State of Decay 3, de aztán öt hónapja olyan pletykák röppentek fel, hogy a stúdión belüli problémák (mint például a játékipart súlyosan érintő szexizmus) miatt továbbra is itt tart az Undead Labs, úgyhogy ki tudja, hogy mi igaz abból, amit Booty mondott.

Booty még kiemelte, hogy az inXile Entertainment játéka (ami a pletykák szerint egy steampunk tematikájú RPG lehet, amit a korábbi Arcanum fejlesztői vezethetnek) is izgalmasnak tűnik, és nemrég az Xbox-vezér Phil Spencer is kipróbálta. De azért az érdekes, hogy Unreal Engine 5-öt használnak… ott van ugyanis az id Software id Tech 7-es engine-je, amit a Doom Eternalban használtak. Az így házon belüli lenne…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu