Like A Dragon-tripla: új néven folytatódik a Yakuza [VIDEO]

Szokjuk meg, hogy az eddig Yakuza néven futó sorozat a Ryu Ga Gotoku Studiotól a Yakuza 7 alcímét ölti magára. A franchise három résszel bővül: egyrészt az eddig csak Japánban elérhető Ishin! kap felújítást és nyugati megjelenést, készül egy rész, ami kitölti a 6 után üres teret, és itt van a nyolcas epizód is…

 

Kezdjük a Like A Dragon: Ishin!-nel, ami a PlayStation 4 korai címei közé tartozó (de PlayStation 3-ra is fejlesztett) Ryu Ga Gotoku Ishin! remake-je lesz. A különbség? Ezúttal nem csak Japánban lesz kapható a játék. A jellemzés szerint az ázsiai szigetországban játszódó történetben az 1860-as évek Kyo városát széles körű egyenlőtlenségek sújtják, és egy szamuráj az igazság keresése során megváltoztatja a történelem menetét. Vegyük magunkhoz Sakamoto Ryōma kardját, és menjünk el Kiotóba, ahol megtalálhatjuk apánk gyilkosát, és eközben tisztázhatjuk magunkat egy gyilkosság alól, mert szépen bemártottak minket. Így helyre állíthatjuk a becsületünket, de eközben vége lesz a szamurájok korának, így Japán jövője örökre megváltozik. Elő a pengével és a revolverrel, hogy csatlakozzunk a forradalomhoz ebben a forrongó történelmi kalandban, amit csak a Yakuza: Like a Dragon alkotói tudtak létrehozni.

A játékból lesz egy Deluxe Edition is. Ezzel megkapjuk a Shinsengumi „élménykészletet”, a Ryōma fejlődését támogató szettet, a kardfejlesztéshez alkalmazható anyagkészletet, a fegyverünket is tuningolhatjuk, de ott lesz még a harmadik hadosztály fegyverzetével bővítő szett, továbbá egy skin Dojima sárkányával. Az előrendeléssel a korszak három legjobb fegyvere is a miénk lehet (Kijinmaru Kunishige: egy sötét kard fehér markolattal; Tsuyano Usukurenai, egy vérrel átitatott kard; és egy fekete hajóágyú egy nyugati hajóról).

Az eredeti RGG: Ishin!-ből több színész is visszatér, hogy alakítsa a karakterét: Kanryusai Takedát Takeuchi Riki, Kashitaro Itót Ozawa Hitoshi, míg Hanpeita Takechit Nakano Hideo formálja meg. A Like A Dragon: Ishin! február 21-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Microsoft Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Aztán itt van a Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name. Nem vicceltünk, amikor kimondtuk, hogy a Yakuza új néven fut tovább. Ennek a játéknak (ami nyíltan melléktörténet, lásd a Gaiden szót a címben) az a célja, hogy fényt derítsen Kiryu Kazuma életére a Yakuza 6: The Song of Life után. A játék nem teljes méretű: a Ryu Ga Gotoku Studio szerint az átlagos Yakuza/Like A Dragon játékhoz képest csak feleakkora lesz. Megjelenés 2023-ban PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Microsoft Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

És végül be lett jelentve a Like A Dragon 8 is… és az előző játéknál nem véletlenül nem említettük, hogy Kiryu mettől meddig is tűnt el a sorozatból, ugyanis Kasuga Ichiban (megformálója Nakaya Kazuhiro), a Yakuza (7): Like A Dragon főszereplője mellett Kiryu Kazuma (Kuroda Takaya) is bizony főszereplő lesz! (És itt már érződik Kiryu haján az életkora…) A 2024-ben PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Microsoft Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra készülő körökre osztott RPG az eddigi legnagyobb játék lesz a sorozatban, és 2024 elején fog megjelenni.

Forrás: Gematsu, Gematsu, Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu