Van az a pénz: váratlan helyen tér vissza a játékiparba az ex-PlayStation főnök!

Az illetőt gyakran láthattuk az E3-on és a PlayStation Experience-en (ki emlékszik még ezekre…?), és bizony eléggé közel volt a tűzhöz.

 

A személy, akiről szó lesz, Shawn Layden. Ő a Sony-nál több vezetői posztot is betöltött. A Sony Network Entertainment International felelős alelnöke és igazgatója, a Sony Interactive Entertainment America elnök-vezérigazgatója, majd a Sony Interactive Entertainment Worldwide Studios elnöke is volt, és 2019 szeptemberében határozott úgy, hogy a Sony-t végül maga mögött hagyja. Nos, most visszatér a játékiparba, de nem éppen ott, ahol számítottunk volna rá… nem, nem a Microsofthoz ment!

Örömmel oszthatom meg, hogy nemrég stratégiai tanácsadóként csatlakoztam a Tencent Gameshez. Ebben az új szerepkörben remélem, hogy tanácsot adhatok, segíthetek és támogathatom a Tencent csapatát, miközben elmélyítik tevékenységüket és elkötelezettségüket abban az iparágban, amelynek karrierem nagy részét szenteltem. Korszakalkotó pillanatban vagyunk a játékok és az interaktív szórakoztatás területén. Sok lehetséges út áll előttünk, de csak néhány mélyreható, szélesítő, befogadó, építő, inspiráló és/vagy fenntartható közülük. Izgatottan várom, hogy folytassam ezt a felfedező utat, és köszönöm a Tencentnek a lehetőséget,” írta Layden a LinkedInen.

Ez bizony eléggé nagy meglepetés: Layden is tehát a kínai techcégek kötelékébe állt, ugyanis a Tencent az egyike a nyugaton is erős terjeszkedést felmutató cégeknek (például a Ubisoftban is már részesedéssel bír ez a vállalat). Ne feledkezzünk meg a másik nagy techcégről sem, és róluk legutóbb írtuk is, hogy már Európában is megvetették a lábukat: a NetEase Games (ami pedig a Diablo Immortal társfejlesztője volt, ám a World of Warcrafthoz köthető mobilos MMO végül nem valósult meg…) ugyanis nem is olyan rég felvásárolta a Detroit: Become Humanről, a Beyond: Two Soulsról, a Heavy Rainről, vagy a Fahrenheitről ismerős Quantic Dreamet, ami jelenleg a Star Wars: Eclipse-en dolgozik.

Erre tényleg illik az a szólás, hogy van az a pénz…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu