A Rocksteady fejlesztője lesajnálta az Xbox Series S-t!

A Gotham Knights nemrég említett teljesítménybeli korlátozására egy másik Warner-stúdió fejlesztője reagált.

 

Már beszámoltunk arról, hogy a WB Games Montréaltól nemsokára érkező Gotham Knights nem rendelkezik teljesítményre kihegyezett móddal (holott törölték a PlayStation 4/Xbox One portokat is), így az Xbox Seriesen és a PlayStation 5-ön egyaránt maximum 30 FPS-sel fog futni. A reakciók változóak voltak (volt, aki csalódottan fogadta, más pedig dühös lett emiatt).

Lee Devonald, aki a Rocksteady-nél dolgozik (a Batman: Arkham-sorozat kapcsán ismerhetjük őket, most pedig a Suicide Squad: Kill the Justice League-et készítik), a Twitteren írt erről (de azóta törölte a profilját, de az internet ezúttal sem felejt). Azt kívánná, hogy a játékosok bárcsak megértenék, hogy mi mindent veszítenének azzal, hogy egy játék másodpercenként 60 képkockával fusson. Figyelembe kell szerinte venni az egyik kurrens-gen konzolt, ami nem sokkal erősebb az előző generációs hardvernél.

Kiemelte, hogy a leggyengébb láncszem jelenleg az Xbox Series S GPU-ja, és itt felhozta a legkisebb közös nevezőt, azaz a multiplatform játékoknál a leggyengébben teljesítő platformra kell optimalizálni, és a Microsoft nem engedi a fejlesztőknek, hogy csak az Xbox Series X-re optimalizáljanak. Aztán konkrétan egy krumplinak nevezte a kisebb Xbox Series konzolt, ezzel utalva annak teljesítményére…

Páran azért már utaltak arra, hogy az Xbox Series S visszafogja a kurrens konzolgenerációt. Először Billy Khan, az id Software vezető engineprogamozója aggódott a kevesebb RAM és a megosztott memóriabankok miatt, majd a Remedy Entertainmenttől Thomas Puha mondta, hogy az optimalizálás rá nem olyan egyszerű, hogy a textúraminőséget vagy a renderelési felbontást lejjebb viszik, aztán a 4A Games technológiai vezetője, Oleksandr Shyshkovtsov nyilatkozta, hogy nem az Xbox Series S RAM-ja, hanem a GPU-ja okozza a problémákat a jövőben, aztán Tymon Smektala, a Dying Light 2 vezető tervezője emelte ki, hogy a „kistesó” miatt nem tudtak 30-nál magasabb FPS-t.

Az Xbox Series S nemrég kapott olyan frissítést, ami a fejlesztőknek többszáz plusz megabájtnyi memóriát szabadított fel. Kérdés, hogy a WB Games Montréal ezt bevethette-e a jövő héten érkező Gotham Knightsban.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu