A The Cozy Grove fejlesztőit is felvásárolta a Netflix!

A Netflix nem viccelt: tényleg komolyan gondolja a cég, hogy a játékiparban komolyabb szerepet szeretne betölteni.

 

A Cozy Grove volt a Spry Fox előző játéka, és most egyrészt ennek a folytatását készíti a stúdió, másrészt pedig egy még be nem jelentett nagyobb, erőszakmentes MMO-t is létre fog hozni az immáron a Netflix hatodik belső videojátékos stúdiójává alakuló „rókaalakulat”, ami egy közleményben tudatta az új tulajdonos kilétét. Ezt magyarra fordítva közöljük.

„A Spry Fox csatlakozik a Netflixhez, aminek mi leszünk a hatodik házon belüli játékstúdiója! Mit jelent ez a Spry Fox számára? Folytathatjuk a játékkészítést, amit eddig is csináltunk és akartunk csinálni, de nagyobb támogatással és erőforrásokkal, hogy ezeket a játékokat jobbá tegyük, és még több emberhez juttassuk el világszerte. Nem kell tovább stresszelnünk azon, hogy a játékaink hogyan termelnek profitot a játékainkon, és ehelyett kizárólag arra koncentrálhatunk, hogy a játékokat a lehető legélvezetesebbé és teljesebbé tegyük a játékosok számára. Együttműködhetünk más kreatív emberekkel a Netflixen belül, hogy remélhetőleg jobbak legyünk abban, amit és ahogyan csináljuk.

És mit jelent ez a meglévő játékainkra nézve? Letölthetőek és a jelenlegi formájukban elérhetőek maradnak a jelenlegi platformokon. Mi a helyzet az új játékok fejlesztésével? A Spry Foxnál már mindenki a Cozy Grove 2, valamint egy nagyobb, erőszakmentes MMO elkészítésére koncentrál, amiről még mindig nem sokat árultunk el nyilvánosan, tehát a jelenlegi fejlesztési erőfeszítéseinkben nincs változás. Már majdnem 13 éve dolgozunk ezen a területen. Ez felemelő, megalázó, végtelenül érdekes és gyakran kihívásokkal teli volt. Mindig is tudtuk, hogy mindenekelőtt azt akarjuk, hogy a játékaink boldoggá tegyék az embereket. Más szempontból viszont úgy tűnik, mintha csak nemrég jöttünk volna rá, hogy mi szeretnénk lenni, ha felnővünk.

Ami az összes kalandunk során világossá vált: Mi egy olyan stúdió vagyunk, amely eredeti, világszínvonalú, hangulatos játékokat készít. Különösen olyan játékokat, amelyek összehozzák az embereket. És biztosak vagyunk benne, hogy a Netflix segíteni fog nekünk ebben. Köszönjük mindenkinek – rajongóinknak, partnereinknek és különösen a csapatunk minden egyes korábbi és jelenlegi tagjának -, aki segített nekünk elérni ezt a mérföldkövet. Továbbra is hálásak maradunk,” írta a Spry Fox.

A stúdió tavaly októberben egy kiadói megállapodást kötött az Epic Gamesszel, hogy egy Unreal Engine-t, az Epic Online Services-t, illetve az Epic Account Services-t használó, nagy eséllyel MMO játék legyen. Feltehetőleg ez lesz az erőszakmentes projektjük.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu