Final Fantasy I-VI Pixel Remaster Collection: a fizikai példány pofátlanul drága!

A Square Enix (ahogy azt már az ESRB-s kiértékelésnél gyanítottuk) még idén bejelentette, hogy a jelenleg PC-re, iOS-re és Androidra elérhető hat Final Fantasy Pixel Remaster kollekciója PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re tart.

 

Szóval az első hat Final Fantasy-t 2D-s remasterelt formában meg lehet venni önállóan is a PlayStation Store-on és a Nintendo eShopon, de a japán kiadótól fizikai változatban is elő lehetett rendelni. Múlt időt írtunk, nem véletlenül: ránéztünk a kizárólag a Square Enix Store-on, és hiába váltunk a Switch és a PlayStation 4 verzió között, az alapkiadás már kifogyott. Nem viccelt a Square Enix, amikor azt mondta, hogy korlátotott példányszámú. De az ár: 75 euró!? Tény, hat vaskos JRPG-ről van szó (főleg a V-VI duzzad fel komolyabban), de 30 ezer forint nem kevés. Sőt, egy tweet szerint az amerikai 75 dollár mellé 25 dollár kezelési és postaköltség társul, így errefelé nem kizárt a 100 euró. És ez az alapkiadás!?

Van egy gyűjtői kiadás is, aminek a neve Final Fantasy I-VI Pixel Remaster Collection – Final Fantasy 35th Anniversary Edition, ami a tengerentúl 260 dollár, Európában pedig 275 euró lesz (PS4 , Switch). Ezért a játék lemeze/kazettája mellett kapunk még két bakelitet, amin újrahangszerelt dalokat kapunk, a borítót Shibuya Kazuko tervezte. Lesz még nyolc stílusos pixelart karakter, amiket kitehetünk a polcra, egy művészeti könyvet (hasonló stílussal), és a játék doboza extra fedőlappal is ellátható. Mindezt egy évfordulós dobozban kapja meg az, aki tehát töb mint 120 ezer forintot fizet érte. A gyűjtői kiadás is korlátozott példányszámú, így ez is elfogyhat egy-két napon belül PlayStation 4-en és Nintendo Switchen is.

A Square Enix még nem biztosított pontos dátumot, így csak annyit tudunk mondani, hogy a Final Fantasy I-VI Pixel Remaster Collection tavasszal jön PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re. Szerencsére digitálisan is elérhető lesz a szextett…

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu