Újabb halasztáson esett át a Redfall?

Az Xbox-exkluzívokról sokat nem nagyon hallunk, és úgy tűnik, hogy az Arkane Studios játéka nem fog az eddig kitűzött időpontban megérkezni.

 

Tény, hogy a Microsofton belül (hiszen övék a ZeniMax Media, ami alá tartozik a Bethesda kiadó, és így az alatta levő összes stúdió és IP is) már elhatározták, hogy a Redfall mikor jön ki, és emiatt hallhattunk olyan pletykákat, hogy március környékén juthat el a játékosok közé, de az előző pletyka forrása, Okami most mást írt a Twitteren, és ebből adódóan jobb lesz, ha nem várjuk márciusban a Redfallt.

Most ugyanis az a helyzet szerinte, hogy kb. hat héttel halasztották el a megjelenési dátumot belsőleg. Jelenleg az új megjelenési időszak május eleje lehet, és bár ez nem olyan jó hír, a szivárogtató szerint ez is megérthető, és a Microsoft majd akkor fogja bejelenteni a nyilvánosságnak a megjelenési dátumot, ha minden készen áll erre. Tehát a „when it’s done” elvet követik: nem akarják elsietni, ahogy a Starfielddel tették (eredetileg az ugyanis november 11-én jelent volna meg!).

A massachusettsi Redfall szigetvárosát vámpírok légiója ostromolja, akik eltakarják a napot, és elvágják a lakosokat a külvilágtól. Fedezzük fel a nyílt világot, és merüljünk el a mély történetű kampányban, miközben megfejtjük a vámpírok megjelenése mögött álló rejtélyt. Szövetkezzünk a maroknyi túlélővel a várost kivéreztetéssel fenyegető lények ellen. A Redfall zökkenőmentesen ötvözi az egy- és többjátékos lehetőségeket: nem csak egyedül, hanem három barátunkkal közösen játszhatunk. Ők kipróbálhatják a különböző hősfelszereléseket és kombinálhatják erősségeiket, hogy kreatív megoldásokat találjanak a vámpírapokalipszis ellen. Speciális fegyverek arzenálja, egyedi fejlesztések és képességek várnak ránk testreszabásilag. A játék vámpírjai balul elsült tudományos kísérletek és pszichikus képességekkel rendelkeznek. A karaktereinknek pedig egyedi képességei lesznek.

A Redfall tehát az új pletyka szerint májusban jöhet Xbox Seriesre és PC-re, illetve a megjelenéstől kezdve az Xbox Game Pass része lesz.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu