PlayStation Plus Essential: kiszivárgott a februári lista is

Mivel a forrás az utóbbi évben teljesen megbízható volt, el is lehet hinni, hogy két nap múlva, február elsején a Sony meg is fogja erősíteni ezt a három játékot és… egy DLC-t?

 

A Dealabsről ismert billlbil-kun ezúttal is napokkal a hivatalos bejelentés előtt közölte, hogy a Sony a PlayStation Plus mindegyik előfizetőjének melyik játékok lesznek ingyenesen a fiókukhoz hozzáadhatóak. Az utóbbi közel egy év során szinte mindig tőle hallottuk a Sony szokásos, a hónap első keddjét megelőző szerda délutáni közlése előtt (ugyanis néha ez már átcsúszik az adott hónapra, ahogy most is február elsején jön majd a bejelentés), hogy a következő hónapban mik érkeznek, és mivel eddig telitalálat volt minden szivárogtatása, el is hihetjük a listát.

A szivárgás szerint a hónap húzó játéka az Evil Dead: The Game lesz PlayStation 5-re és PlayStation 4-re. Ezt a játékot kb. el is felejtettük már, úgyhogy talán ez is mutatja, hogy mekkora érdeklődés volt iránta. A másik játék kiváló, de ez indie kategória: az OlliOlli World érkezik, szintén PlayStation 5-re és PlayStation 4-re. A harmadik játék egyes régiókban (nagy eséllyel pl. Szaúd-Arábiában) eltérhet: ez a Mafia: Definitive Edition lesz PlayStation 4-re. A negyedik cím egy DLC lesz, egészen pontosan a Destiny 2: Beyond Light PlayStation 5-re és PlayStation 4-re. Furcsa, hogy nem a The Witch Queen kieget adják oda, miközben a Lightfall februárban fog megjelenni.

A játékok február hetedikétől március hatodikáig adható a fiókunkhoz, de utána mindaddig meglesz a hozzáférésünk, amíg aktív PlayStation Plus-előfizetésünk van. A kínálat persze még nem hivatalos, de majd szerda délután hozzáírunk az elejéhez egy mondatot, hogy a Sony megerősítette. Ez a kínálat átlagos, és láttunk már jobbat, de mivel a cég inkább a PlayStation Plus Extra és Premium kategóriára koncentrál (igaz, itt is kezd belassítani, és talán csak havi 10-12 játék jön be, és ugyanennyi léphet ki mostantól), talán csak a minimumot hozzák „a kékek”.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu