PlayStation 5-re is meg fog jelenni a The Elder Scrolls VI?

Esély van arra, hogy a már a Microsoft alá tartozó Bethesda Game Studios játéka nem csak Xbox Seriesen és PC-n lesz elérhető, hanem a rivális platformon is.

 

Todd Howard mostanában elfoglalt: miután a Fallout 76-tal pofára esett (több okból is a megtévesztő marketingtól kezdve a bugokon át a teljes áron kínált játékban bevezett előfizetéses szolgáltatásig…), igyekszik helyreállítani a renoméját a Starfielddel, ami egy vadonatúj IP lesz neki és a stúdiónak egyaránt, ám erről néhány napja írtuk, hogy később fog a tervezettnél megjelenni (azaz másodszor is el lett halasztva). Viszont a 2018-as E3-on már bejelentett játék után Howard azt is megmutatta, hogy mi készül utána: a The Elder Scrolls VI.

Ez a játék minimum 2-3 évre van még, ha nem többre (a Starfield bejelentése és megjelenése között is 5 1/4 év fog eltelni legalább, igaz, itt a pandémia belassította a fejlesztést), és mivel a Bethesda már a Microsoft része, joggal vélhetjük, hogy ez már 100%, hogy nem fog PlayStation 5-re megjelenni, de nézzünk egy kicsit mélyebben bele ebbe a témába, mert ennek ellenkezője is bekövetkezhet. Az Axiosna író Stephen Totilo ugyanis egy burkolt utalásra hívta fel a figyelmet.

A múlt héten azt mondta a Microsoft, hogy a ZeniMax (a Bethesda anyacége) két játéka fog Xboxra és PC-re megjelenni. Decemberben viszont nem ezt mondta a redmondi cég, hanem azt, hogy HÁRMAT. Megjelent közben valami? Igen, a Tango Gameworkstől a teljesen titokban megvalósult Hi-Fi Rush. Tehát amit decemberben mondott a cég, azok közül egy projekt már meg is jelent… de három játék van, amire a Bethesdától várunk.

Az egyik a Redfall, ami májusban jön. A másik a Starfield, ami pedig szeptemberben. Decemberben úgy hiittük, hogy a Redfall-Starfield-The Elder Scrolls VI trióról van szó, de a Hi-Fi Rush miatt már csak kettőt mond az amerikai techóriás. Lehet, hogy ezzel próbál engedni, hogy a szabályozók rábólintsanak az Activision Blizzard felvásárlására?

Lehet, hogy a The Elder Scrolls VI tehát mégis kijöhet a Sony platformján… de hiába érdekődött erről Totilo, a Microsoft nem válaszolt neki.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu