Steam Deck OLED? A Valve nem zárkózik el tőle!

Gabe Newell cége viszont kihangsúlyozta, hogy ez nem lenne egyszerű feladat…

 

A Steam Deck sokkal nagyobb sikernek örvend mint a Valve korábbi PC-s próbálkozása (igaz, a Steam Machines mondhatni nem volt más mint a cég által támogatott prebuilt, előre összerakott számítógépek hada…), és ezzel a cég biztosan új modellel fog a jövőben jelentkezni, hiszen a jelenleg kapható három modell (ami csak tárhelyének típusában – eMMC, NVMe SSD – és kapacitásában tér el) idővel el fog avulni, így a benne levő AMD-s processzor és grafikus chip idővel nem lesz képes megfelelően futtatni az új játékokat.

Pierre-Loup Griffais, a Valve egyik mérnöke a PCGamernek elmondta, hogy a cég nem zárkózik el attól, hogy a jelenlegi LCD-s kijelző helyett egy OLED panelt pakoljanak a Steam Deckbe, de ez technológiailag kihívás lenne számukra: „Szerintem ez nagyobb munka lenne, mint amekkorát az emberek feltételeznek. Nem hiszem, hogy bármit is lekicsinyelnénk. De az az elképzelés, hogy csak be lehet cserélni egy új képernyőt és kész… ennél több kell ahhoz, hogy megvalósítható legyen. Ez olyasmi, amit előre kell tervezni. Amikor ezen a képernyőn dolgoztunk, megbizonyosodtunk róla, hogy ezek támogathatók még akkor is, ha a képfrissítési ráta a megjelenéskor még nem állt készen. Nagyon fontos volt számunkra, hogy mindez támogatott legyen. Tehát ez olyasmi, amit szem előtt kell tartani, amikor értékeljük és kiválasztjuk a lehetséges opciókat. Ez arról szól, hogy hogyan tervezzük meg az egész rendszert, és mi van a képernyő és a SOC (system-on-a-chip, egylapkás rendszer) között.”

Az OLED kijelző a színek miatt lenne érdekes frissítés (a Nintendo Switch OLED modellje előtt a PlayStation Vita is megmutatta ezt), de a kommentből az jön át, hogy még idő kellene akkor is, ha a Valve valóban megvalósítaná a Steam Deck OLED-et. Talán akkor lehet váltás, ha a hordozható PC-ből új változatot teremt a Valve. Ha lesz kellően erős AMD-s technológia nekik, akkor nekiülhetnek a Steam Deck 2 megtervezésének.

Addig elleszünk az elsővel.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu