Diablo IV: íme a hivatalos globális megjelenési dátum!

A Blizzard megerősítette a korai hozzáférésű megjelenési dátumokat és időpontokat a várva várt akció-RPG Diablo IV-hez, amely még idén megjelenik.

 

 

A Diablo IV korai hozzáférésű kiadása június 1-jén, csütörtökön 16 órától lesz elérhető (PT), míg a rendes megjelenés június 5-én, hétfőn 16 órakor lesz.

A Diablo IV béta hatalmas siker volt a Blizzard számára, megdöntötte a franchise rekordjait, és jelzi, hogy a játék hivatalos megjelenése óriási lesz.

A játék bétáról sok rajongó nagyon pozitívan nyilatkozott. Mégis voltak aggályok, így remélhetőleg a Blizzard ezeket a júniusi megjelenéskor ki tudja küszöbölni.

Ahogyan a rajongóknak elő kellett rendelniük a Diablo IV-et, hogy hozzáférjenek az első bétához, úgy a teljes játékkal korán játszani vágyóknak is elő kell rendelniük a játék Deluxe vagy Ultimate kiadását. Ezzel a játékosok június 1-jén, csütörtökön, délután 4 órakor kapnak hozzáférést a játékhoz. Ezt a Blizzard részéről nemrég Mike Ybarra erősítette meg. Akik nem törődnek a korai hozzáféréssel, azok június 5-én, hétfőn kezdhetnek el játszani. Ez egy nappal előbb lesz, mint azt korábban pletykálták. Így a játék rajongóknak érdemes lesz ennek megfelelően átállítaniuk a naptárukat. Habár a játék hivatalos megjelenési dátuma technikailag még mindig június 6., kedd szerepel. Így addig ne számítsunk rá, hogy a boltok polcain fogjuk látni.

 

Mikor jelenik meg a Diablo IV?

  • Korai hozzáférés: Június 1., 4PM Pacific Time (Vagyis magyar idő szerint június 2-án éjjel 1-kor.)
  • Megjelenés: Június 5., 4PM PT.

 

Amikor a játék júniusban megjelenik, a játékosok öt osztályhoz férhetnek majd hozzá. Ezek a Barbarian, a Druid, a Necromancer, a Rogue és a Sorcerer. A béta adatai szerint a Necromancer és a Sorcerer osztályok a legnépszerűbbek a rajongók körében.

Most, hogy a Diablo-rajongóknak lehetőségük nyílt arra, hogy a játék bétatesztelési időszaka alatt az összes különböző osztályt maguk is kipróbálhassák, lehetséges, hogy a játékosok mást választanak majd, és a legnépszerűbb osztály megváltozik.

A bétatesztek után úgy tűnik, hogy sok Diablo IV játékos úgy érezte, hogy a druidán még dolgozni kell. A varázsló ellenben túl erős osztály lett. A Blizzard a béta visszajelzések alapján módosíthat dolgokat az osztályokkal kapcsolatban. Így mindenképpen érdekes lesz látni, hogy a megjelenéskor hogyan alakulnak a dolgok. Szerencsére a játék megjelenési dátuma már nemsokára itt van a sarkon, így a rajongóknak már nem kell sokat várniuk, hogy újra játszhassanak vele.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu