A Microsofttól is távozott a Halo kreatív igazgatója; mi lesz veled, Master Chief?

Joseph Staten nem is annyira régen a 343 Industriestól a Microsofthoz ment át, de kérészéletű volt az ott tartózkodása, ugyanis már a redmondiaktól is távozott.

 

Staten korábban a Bungie-nál volt hosszabb ideig írói pozícióban. A Destiny kissé zűrös fejlesztése során ott is hagyta a stúdiót, hogy aztán 2014 elején a Microsoftnál folytassa. Itt az Xbox Game Studiosnak segédkezett több játék kiadásában, majd 2020-ban, miután először láthattuk a Halo Infinite-et (mégpedig eléggé… kétséges állapotban), csatlakozott a 343 Industries-hoz, így ott a Halo Infinite kreatív vezetője volt, felügyelve a játék fejlesztését. Vele kapcsolatban az IGN-nek megerősítette a Microsoft, hogy Staten már nem dolgozik náluk. Ezt ő a Twitteren is megerősítette.

A Halo Infinite 2021 végén jelent meg Xbox Seriesre, Xbox One-ra és PC-re, de a kezdeti öröm gyorsan alábbhagyott, ugyanis a játék első éve (élő szolgáltatású, live service termék lévén) nem volt jó: tartalmilag nem bővült úgy, ahogy a Microsoft és a 343 Industries szerette volna, és mire Master Chief meg tudta vetni a lábát az új Halo-ban, jött a hír, miszerint a Microsoft tízezer embert rúg ki, és ebben a nagy leépítésben bizony a játékot fejlesztő stúdió is érintett. Staten ekkor úgy döntött, hogy elhagyja a 343-at, hogy az Xboxos kiadásos munkáját folytathassa… de ez nem tartott sokáig!

„Hálásak vagyunk Josephnek a Halo franchise-hoz és az Xbox egészéhez való hozzájárulásáért. Sok sikert kívánunk neki az új kalandjához,” írta a Microsoft az IGN-nek eljuttatott közleményében. Márciusban egy 343-as alkalmazott pedig ezt írta: „A 343-nál történt elbocsátásoknak nem kellett volna megtörténniük, és a Halo Infinite-nak jobb állapotban kellene lennie. Mindkét dolog oka a játék fejlesztése során a felsővezetés hozzá nem értése, ami hatalmas stresszt okozott azoknak, akik keményen dolgoztak azon, hogy a Halo a lehető legjobb legyen.”

Állítólag a leépítések főleg a Halo Infinite sztori módján dolgozó csapatát érintették igazán, és mivel a 343 Industries felsővezetése is lecserélődött, nem csoda, hogy a sztori DLC-kkel kapcsolatos terveknek annyi. Mivel Staten a Halo narratívájában dolgozott jelentősen, nem kizárt, hogy emiatt lépett le végül…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu