Google: rengeteget kereső vezérigazgató a tömeges leépítések ellenére is!

TECH HÍREK – Miközben 12 ezer embert rúg ki a Google, annak vezérigazgatója olyan fizetéssel bír, ami nem hogy átlag, hanem medián tekintetében is hatalmas összeg!

 

Mielőtt kifejtenénk, amiről a Reuters írt, elmegyarázzuk a medián fogalmát. Az átlaghoz képest ez más statisztika, ugyanis nem azt az összeget kapjuk, amikor mindenki fizetését összeadjuk és elosztjuk a dolgozók számával, hanem itt az összeg azt jelenti, hogy ugyanannyian keresnek ennél kevesebbet és többet egyaránt, így nincs az, hogy egy felső beosztású vezető jussa torzít az átlagon.

De ugye írtunk már arról, ahogy a Google, a Meta, a Microsoft és az Amazon is leépítésekkel számolt, és az Apple környékén is meg kellett húzni a nadrágszíjat. A Google esete azért is kétszínű, ugyanis az anyacégének, az Alphabetnek a vezérigazgatója, Sundar Pichai a mediánfizetés nyolcszázszorosát viszi haza. Tehát amit ő keres, abból 800 alkalmazottat el lehetne látni. Mekkora összegről beszélünk? Óh, úgy 230 millió dollárról. (Ez forintban is sok lenne, de ezt úgy 370-nel fel is kell még szorozni…)

Pichai január 20-án közölte, hogy sajnos a Google-t is érinti a gazdasági helyzet, miközben ő akkora kompenzációt kapott, hogy annak felét fel tudta volna ajánlani a helyzet enyhítésére, mert párszáz (vagy akár párezer…) dolgozót meg tudott volna tartani, ha esetleg egy pillanatra is eszébe jutott volna kicsivel kisebb szeletet kivágni a tortából magának. Mindeközben Tim Cook, az Apple vezérigazgatója már nyíltan bevállalt egy 40%-os fizetéscsökkentést (ami így is sok, de Pichai 0%-os redukciójához képest ég és föld).

A leépítések során a Google a cégen belül az új alkalmazottaknak leállította a MacBookok osztogatását, és helyettük a jóval olcsóbb és gyengébb Chromebookot kapják a nem mérnöki csapatban dolgozók. Az irodai tárgyak (pl. túzőgépek, új hardver) vásárlását korlátozzák, hacsak a vezetőség nem ad erre részletes utasításokat. Pedig erre is lenne megoldás, hiszen a 230 millió dolláros fizetésnek töredéke menne el erre…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu