Két karakterrel és négy fizetős DLC-vel bővíteni fog a Payday 3 [VIDEO]

A két karakter (Pearl és Joy a nevük) után négy fizetős tartalommal tervez a Starbreeze, akik remélhetőleg nem zuhannak ismét padlóra, miután az Overkilltől a The Walking Dead hatalmas kudarcnak bizonyult…

 

Pearl és Joy csatlakozik az eredeti bohócmaszkos bűnözői bandához (Dallas, Hoxton, Wolf és Chains), így a Payday 3 megjelenésekor négy helyett hat karakter áll majd rendelkezésünkre. Pearl egy szakértő szélhámos és beszivárgó, aki ugyanolyan jól érzi magát az utcai csalásokban, mint a gazdagok és híresek között. Semmit sem bíz a véletlenre, és ritka az olyan eset, amikor a dolgok nem az ő akarata szerint alakulnak. Minden eshetőségre felkészül: még azokra a ritka esetekre is, amikor a saját fegyverét kell elővennie. Eközben Joy egy zseniális hacker és biztonsági szakértő, aki könyörtelen módon kombinálja az erőt és a dörzsöltséget. A törvényt nem tisztelő és csavaros humorérzékkel rendelkező Joy minden rablás során ásznak bizonyulhat.

A Starbreeze megerősítette, hogy az első évében négy fizetős DLC-t tervez a Payday 3-nak. A nevek, illetve a megjelenési időszakok még változhatnak. Az első pakk a Syntax Error nevet kapta, és a tervek szerint télen fog megjelenni. A második csomag, a Boys in Blue már jövő tavasszal megérkezhet. A harmadik DLC, a The Land of the Free a tervek szerint a nyáron jön el a Payday 3-ba, és a negyedik tartalmi kiegészítő, a Fear and Greed jövő ősszel jut el hozzánk. A Starbreeze szerint szezonális eseményeket, új játszható karaktereket, ellenfeleket, illetve fegyvereket, továbbá az Unreal Engine 5-ös frissítéseket, kozmetikus tárgyakat és funkciókat is hozzá fog majd adni a játékához.

A Payday 3 szeptember 21-én fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re (Steam, Epic Games Store), de az Xbox Game Passon is elérhetjük majd. PC-n kissé érthetetlen, hogy a folyamatos internetkapcsolat igénylése mellé mi a fenének kell Denuvót használni? Teljesen felesleges.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu