Továbbra is készül a The Last of Us: Factions?

A Naughty Dog túl nagynak bizonyuló projektje felett hiába gyülekeznek a viharfelhők, egyszerűen nem lehet a Sony-t megállítani abban, hogy továbbra is erőltesse az élő szolgáltatásos (live service) modellt mindegyik nagyobb franchise-ára.

 

Az első The Last of Us 2013-ban (most ne vegyük figyelembe a két újrakiadását azóta…) alapból rendelkezett a többjátékos Factions  móddal. Ezek után a The Last of Us Part II nem kapta ezt meg 2020-ban PlayStation 4-en (na, mikor lesz PlayStation 5-ös változat?), ugyanis a Naughty Dog kihagyta azzal a kijelentéssel, hogy a koncepciója túl nagy lett, és legyünk türelmesek, hogy többet is megtudjunk róla.

Aha, csakhogy azóta három év eltelt, a The Last of Us: Factions pedig sehol (mi így hívjuk a projektet, mert nincsen hivatalos elnevezése, és jelenleg ez tűnik logikusnak). A tavalyi Summer Game Festen megerősítette a Naughty Dog a koncepciós képek mellett, hogy önálló élmény lesz, és nem lesz egy egyszerű frissítéssel ott a The Last of Us Part II-ben. Aztán jöttek a leépítések a Naughty Dognál, és olyan pletykák röppentek fel, miszerint a The Last of Us: Factions is el lett kaszálva.

A Push Square fedezte fel, hogy Vinit Agarwal, a projekt rendezője a Twitteren megünnepelte a Super Mario Bros. Wonder végigjátszását. A 100%-os teljesítés során több mint háromszázszor halt meg, és most nyugodtan élhet tovább ez a tweet, és igen, továbbra is dolgozik azon a játékon. Pontosan arra gondolt, aminek a rendezője.

Viszont ezek után fel kell tenni a kérdést, hogy mennyire változhatott meg a koncepció 2020 óta? Ha kevesebben dolgoznak a Naughty Dognál, szinte bizonyos, hogy a The Last of Us: Factions létszáma is meg lett ritkítva. Inkább a harmadik részre koncentrálnak (a Sony ugyanis erőlteti a blockbustereket is, és a franchise annak nevezhető), és a HBO is berendelte a sorozat folytatását…

De mire számítsunk?

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu