Az Insomniac Games nem áll le a Pókember-játékokkal!

A Sony egyik csapata bár nem beszélt nyíltan arról, hogy igen, új Marvel’s Spider-Man játékokat fejleszt a későbbiekben, egy gondolatból kiindulva burkoltan mégis megerősítette ezt…

 

Ben Arfmann (a narratív igazgató), illetve Brittney Morris (a játék egyik írója) a Gizmodónak adott interjút annak kapcsán, hogy megjelent a Marvel’s Spider-Man 2, amelyben ugye két Pókember is van. Az eredeti (Peter Parker) mellett az önálló DLC-ként is nevezhető Marvel’s Spider-Man: Miles Moralesben felbukkanó Miles Morales is szerepet kapott a jelenleg még PlayStation 5-exkluzív történetben, amely később biztosan meg fog jelenni PC-re is.

Mindig is az volt a cél, hogy idővel Miles Morales legyen a fő Pókember, és a pillanat, amikor Peter Parker átadta a stafétabotot, már elég korán ki lett dolgozva, és ahogy haladt a játék fejlesztése, úgy lett egyre jobb ez a jelenet. „Mindig is nagyon természetesnek éreztük, és azt hiszem, mindannyian közösen gondoltuk, hogy ez meg fog történni. Számomra ez Miles fejlődését mutatja; a játék elején látjuk, hogy küzd, hogy kitalálja, mit akar kezdeni az életével. A végére Miles viselte a város megmentésének terhét, és Petert is cipelte, amikor ő nem volt elég erős ahhoz, hogy magát cipelje különböző pontokon,” mondta Morris.

„Brittney szavait megismételve: a két Pókember történetének ötlete mindig is nagyon fontos volt a játékban. Azt hiszem, már elég korán tudtuk, hogy meg akarjuk szerezni azt a pillanatot, amikor [Peter] átadja a gyeplőt. És ahogy fejlesztettük, ahogy elkezdtünk egyre több utat lefektetni, ami elvezetett ehhez a pillanathoz, egyre inkább úgy éreztük, hogy ez így van rendjén,” tette hozzá Arfmann.

Ha nem terveznének alapból valamit a későbbiekre, akkor nem lett volna ekkora szerepe annak, hogy Miles Morales veszi át a város védelmét. Úgyhogy miközben készül PlayStation 5-re a Marvel’s Wolverine, biztos, hogy minimum egy DLC készül a Marvel’s Spider-Man 2 után. Ezt pedig nehéz lesz megcáfolniuk.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu