Megvan, mikor számíthatunk az Insomniac Games és a Bend következő játékára?

Az Insomniac Games alig egy hónapja, hogy kiadta a Marvel’s Spider-Man 2-t PlayStation 5-re, és már most megközelítőleges időszakról hallani, hogy Peter Parker és a stafétabotot tőle átvevő Miles Morales (erről írtunk már!) története után mikor jön a csapat következő játéka…

 

Már két éve, 2021 szeptemberében hallottuk az akkor közvetített PlayStation Showcase-en, hogy a Disney (Marvel) licencei közül egy másikat is használ az Insomniac Games, ugyanis akkor jelentették be a Marvel’s Wolverine-t. „Amikor még a Marvel’s Spider-Manen dolgoztunk, voltak olyan időszakok, amikor mindannyian (az Insomniac, a Sony Interactive Entertainment és a Marvel) együtt ötleteltünk a Pókemberen túli jövőről. És már ezekben a korai beszélgetésekben is folyamatosan Farkas merült fel, mint az a karakter, akin nagyon szívesen dolgoznánk együtt. Pár évvel később hirtelen ott álltunk a Sony Interactive Entertainment és a Marvel előtt, és hivatalosan is bemutattunk egy PlayStation 5 játékot az adamantium-karmú mutáns főszereplésével!”, írta akkor Ryan Schneider, az Insomniac franchise-stratégiai és a stúdió kapcsolataiért felelős vezetője. Már akkor közölte, hogy a rendezők Brian Horton (kreatív igazgató) és Cameron Christian (a játék rendezője) lesznek. Ők korábban a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales fejlesztését vezették.

Hivatalosan nem sokat tudunk az X-Men egyik tagjának önálló játékáról, de az már fix, hogy ugyanabban az univerzumban játszódik mint az Insomniac Games Pókember-alkotásai, így a későbbiekben lehetőség adódhat egy crossoverre is a két főhős között. 2023 során Jeff Grubb pletykaként azt közölte, hogy egy „szélesebb lineáris” játékról lesz szó felnőtt értékeléssel és 2024 őszi megjelenési időszakkal.

Hung Nguy, egy koncepciós művész ArtStation-profilján olvashatjuk, hogy 2024-ben jön a Marvel’s Wolverine. Ha tartja a lépést az Insomniac, akkor mindössze egy év telne el két AAA-játék megjelenése között, és ez nagyon erős eredmény lenne a Sony-hoz tartozó stúdiótól. Csakhogy a profilján egy másik játékot is megemlített: a Bend következő projektjét. A legutóbb a Days Gone-t megvalósító, de annak folytatására már engedélyt nem kapó csapat új játéka állítólag 2025-ben fog megjelenni.

A csapat korábban a The Last of Us: Factionsön (mi így hívjuk a többjátékos projektet) dolgozott, mielőtt engedélyt kapott valami másra. Tavaly júniusban azt mondta a Bend, hogy egy új IP lesz a Days Gone nyílt világú rendszereivel, illetve többjátékos mód is lesz benne…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu