Olyan funkcióval bővülhet a PlayStation Portal, amivel alapból rendelkeznie kéne

A kijelzővel megfejelt DualSense kontrollernek is nevezhető, és jelenlegi formájában kissé érthetetlen készülék így kicsivel hasznosabb lehetne.

 

A mai nap indult világot meg nem hódító útjára a PlayStation Portal. Nem véletlenül vagyunk pesszimisták, ugyanis jelenleg kizárólag Remote Play segítségével lehet játszani a készüléken, így ha nincsen PlayStation 5-ünk, akkor lényegében a hajunkra kenhetjük a masinát. Ezen a Sony változtathat úgy, hogy a következő néhány hónap során a felhőből való streamelés is implementálva lehet, így a PlayStation Plus-előfizetők képesek lesznek több játék futtatására is.

Nishino Hideaki, a Sony egyik embere egy japán publikációval, az AV Watch-csal ( beszélgetett el a PayStation Portalról. Szerinte a Remote Play, illetve a felhőből való játék között mindössze a szerver helyszíne a különbség, így ebből adódóan nincsen technikai akadály a készülék funkcióinak bővítésére. Jelenleg csak a Remote Play-re koncentrált a cég, de a későbbiekben ez meg fog változni.

Az indoklás felettébb hülyén hangzik, hiszen ha nincsen technikailag akadálya annak, hogy mondjuk a PlayStation 5-ös játékokat is játszhassuk a felhőből (a PlayStation Plus Premium-előfizetőknek néhány cím esetében ez támogatott), akkor mégis miért nem tudták alapból megoldani ezt? Ezzel a platform sokkal figyelemre méltóbb lehetett volna a megjelenése előtti marketingben, és nem lenne egy legyintéssel elintézve, mert így ez nem egy PlayStation Vita (azon legalább helyileg is lehetett játszani, és nem csak Remote Play-re lehetett alkalmazni).

Jelenleg tehát csak egyetlen handheld platform van a piacon, ha nem hordozható PC-kre gondolunk (azon a piacon a Steam Deck volt az, amely forradalmat indított), így ha nem vesszük figyelembe a kismillió Androidos készüléket és az iPhone-okat, a Nintendo Switch egyeduralkodó maradt a PlayStation Vita bukása és a Nintendo 3DS nyugdíjazása után. Ezen pedig a Sony nem hogy nem tud, hanem nem is akar változtatni, és a PlayStation Vita így nem fog méltó utódot kapni.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu