Eltűnt a boltokból a The Crew, hamarosan a szerverei is leállnak

A kilenc éve megjelent játék elindult a digitális temetőbe: a Ubisoft Ivory Tower azóta már rég a harmadik résszel (The Crew Motorfest) foglalkozik.

 

A francia kiadó a blogján közölte, hogy a The Crew a megszűnéséhez szükséges két lépése közül már meg is tette az elsőt: „2014 decemberében indítottuk el a The Crew-t, a franchise szeretett első játékát és korának egyik legambiciózusabb versenyjátékát. Kilenc évvel később a franchise harmadik darabja, a The Crew Motorfest élesben is elérhetővé vált, és Hawaiit hozza el játékosainknak. Rendkívül büszkék és hálásak vagyunk azért, hogy milyen messzire jutottunk, egy nyüzsgő és szenvedélyes közösséggel együtt, és ma szeretnénk megosztani egy frissítést a The Crew 1 állapotáról.

A mai napon a The Crew 1 (beleértve az összes kiadását és a virtuális pénznemes csomagjait is) törölve lett az összes online áruházból. A játék 2024. március 31-ig játszható marad minden The Crew 1 tulajdonos számára. Ezt követően a szerverek leállnak, ami azt jelenti, hogy a játék nem lesz elérhető többé semmilyen platformon (PC, Xbox 360, Xbox One, PlayStation 4, Amazon Luna, Ubisoft+). Megértjük, hogy ez csalódást okozhat a játékot még mindig élvező játékosoknak, de a közelgő szerver-infrastruktúra és a licenszelési korlátok miatt ez szükségszerűvé vált. Egy játék, és különösen az első játékunk lekapcsolását nem vesszük félvállról. Célunk továbbra is az, hogy a legjobb akcióvezetési játékélményt nyújtsuk a játékosoknak, és ennek érdekében továbbra is új tartalmat és támogatást biztosítunk a The Crew 2 és a nemrég indult The Crew Motorfest számára,” írta a Ubisoft.

Aki nemrég vette meg a már 40 millió játékost elérő franchise első részét, visszakérheti a pénzét, de azért ez a szituáció is bemutatja, hogy az élő szolgáltatásos, szerverkapcsolatot igénylő játékoknak lejárata ideje van. Ez rossz, mert nem lehet megőrizni azokat a jövő számára. És ez a legszomorúbb az egészben.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu