Hamarabb rajtol el az új Xbox a PlayStation 6-nál? [VIDEO]

Egy pletyka szerint az Xbox Series utódja (ha ezek után is az Xbox Series nevet használják, csak eltérő betűkkel, nem fogjuk nyomdafestéket tűrő módon kommentálni!) a megjelenés időpontja tekintetében előnyben lesz a PlayStation 6-tal szemben…

 

A lent beágyazott videóban RedGamingTech beszélt arról, hogy miképp változtatott a Microsoft a következő konzoljának menetrendjén, miután az FTC, az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság kiszivárogtatott a redmondiaktól néhány dokumentumot az év során. A források alapján az új konzolra egy évvel korábban számíthatunk az átlagosnál, a technológia gyártója nem változik, de még lehet ebből hátrány a Microsoft számára.

Az új Xboxot egy AMD processzor hajtja meg, és abból is egy Zen 5-ös architektúrájú, ugyanis 2026-ra nem lesz készen a Zen 6. Azért akarja a Microsoft ekkora (talán egy éves) előnnyel kiadni a konzolt a riválissal szemben, mert fel akarja állítani az új generáció hangnemét és üzenetét, ahogy az Xbox 360-nal is tette (a konzol jó egy évvel előzte meg a PlayStation 3-at és a Nintendo Wii-t). Viszont a korábbi megjelenés kockázattal jár: nem lesz olyan erős a hardver mint a PlayStation 6, ami akár a Zen 6-os architektúrát is bevetheti, de egyfajta lóugrásként a Microsoft később maga is kiadhat egy erősebb konzolt (és nem kapásból két verziót dobna piacra, ahogy az Xbox Series-szel tette).

A pletykák szerint ha két modellel jelentkezik a redmondi techóriás a következő generációban is, akkor az olcsóbb modell felhőalapú (az Xbox Game Pass Ultimate-ben nem véletlenül van az Xbox Cloud Gaming ott; ezt Magyarországról elérhetjük) lesz, ami a Game Pass terjeszkedését látva logikusnak is hangzik. Viszont ne felejtsük, hogy a konzol megjelenése így még minimum két évre van, és mivel általában ősszel jönnek ki az új konzolok, mondhatunk három évet is.

Mint mindig, itt is kihangsúlyoznánk, hogy mindez nem hivatalos, így csak pletykákról van szó.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu