Elden Ring: a rendező szerint az új fegyverek adják el a kiegészítőt!

Miyazaki Hidetaka a játékipar körülményeiről is beszélt, nem csak az Elden Ring: Shadow of the Erdtree-ről.

 

A kiegészítő videójában már-már a nyolcvanas évek Hong Kongból származó küzdősportos filmjeit is tetten lehetett érni az Elden Ringben. Miyazaki a Famitsu magazinnak adott interjújában elmondta, hogy a DLC fegyverei és spelljei lesznek azok, amik eladják azt, de szerinte főképp a fegyverek töltik be majd ezt a szerepet. Nyolc új fegyvertípus lesz, és a már az alapjátékban levő típusokban is számíthatunk bővítésekre. Például jön az ōdachi, egy nagyobb, nehezebb japán kard, de a gyakute ken, egy fordított fogású kard is meg lett említve. Tőrdobálásra is lehetőségünk lesz, és egy kétpengés pajzsot is láthattunk a trailerben. Lesz változatosság.

Az IGN-nek adott interjújában pedig arról beszélt Miyazaki, hogy jó helyzetben van a FromSoftware, mert hosszú távra vesznek fel embereket, akik már rendezői posztban is voltak. Az Armored Core VI: Fires of Rubicon esetében Yamamura Masaru volt a rendező, aki előtte a Sekiro: Shadows Die Twice vezető játéktervezője volt. Miyazaki hisz abban, hogy oktassa, edzze és előléptesse a fejlesztőket, mert ez egyfajta hosszú távú befektetés.

„Tisztában vagyok a játékipar helyzetével; [ez] eléggé megrázó. Azt hiszem, nehéz megértenem az ottani körülményeket. Nem fogok azokról konkrétan beszélni. Azt hiszem, nagyon áldottak vagyunk abban a tekintetben, hogy sok lelkes feltörekvő fejlesztőnk van, akik a stúdióban nőttek fel [és] fejlődtek. [Néhányan] elérték ezeket a rendezői pozíciókat. Több ilyen feltörekvő rendezőnk is van, akiknek át tudjuk adni ezeket a projekteket, és egyszerre több projektet is tudunk indítani… Ebben a helyzetben (legalábbis számunkra) egy olyan FromSoftware-t látok, ahol a játékokat mások is rendezhetik, nem csak én. Úgy látom, hogy ez egy olyan időszak számunkra, amikor tovább fejlődünk, és tovább ápoljuk ezt a tehetséget, és [kiadjuk] ezeket a játékokat, ameddig csak tudjuk,” mondta Miyazaki.

Forrás: PCGamer, Famitsu, IGN

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.