Netflix: figyelem, jobb nem az Apple App Store-on előfizetni rá

A streaming szolgáltató nem szeretné, ha az Apple haszonkulcsával kevesebb pénzt látna az előfizetésből.

 

Nemsokára itt lesz az iOS 17.4 (legkésőbb március 6-án érkezik), és ezzel az európai piac számára jön egy nagy változás. A digitális piaci törvény szerint az App Store elveszíti exkluzivitását, és a Netflix pedig erre lépve változtat a fizetési rendszeren (mert itt is lehet alternatíva): meg akarja győzni a felhasználókat, hogy egy új fizetési módszert használjanak, különben a Netflix felfüggesztheti a felhasználói fiókot!

Tehát el akarja terelni az Apple készülékeit használó felhasználókat az App Store-os fizetési rendszerről. 2018-ban már blokkolta az ezen keresztül történő előfizetést, de akik már előfizettek, nem lettek kitiltva. A Netflix fellépése azzal indokolt, hogy nem akar a cég az Apple-nek fizetni, ugyanis a cupertinói vállalat 15%-os részesedést kap az előfizetési díjakból. Nem kizárólag itt lehet érzékelni a Netflix szigorát, ugyanis a cég fellép a jelszómegosztás ellen is (ez ugyanis az előfizetői tábor növekedésének sebességét belassítja, de mint mindenre, így erre is lehetnek alternatív megoldások).

A 9to5mac szerint a Netflix amerikai ügyfélszolgálati weboldala arról ír, hogy bizonyos országokban a felhasználók egy másik fizetési módszert kell, hogy használjanak, ami azt jelenti, hogy nem az App Store-on keresztül kell előfizetniük, hanem a saját fizetési rendszerükön. Ez pedig kötelező jellegű lesz, különben az előfizetésük nem folytatható. Bár nem sorolta fel a Netflix az érintett országokat, de az Egyesült Államok biztos közöttük van, és később ez még bővülhet.

Van viszont még valami, ami jogos kérdés lehet: mikor kezdi a Netflix felfüggeszteni azokat a felhasználókat, akik nem hajlandóak az Apple App Store-on kívül használt fizetési módszert használni? Nem tudjuk, de valószínűleg a nyár folyamán ezt elkezdi alkalmazni a Netflix, ugyanis időt kell adni az érintett felhasználóknak a váltásra, és nem mindenki tekinti meg napi szinten a streaming szolgáltató kínálatát.

Forrás: WCCFTech, 9to5mac

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu