Valóban Blizzardnak hagyta a Microsoft a Blizzardot?

Hiába mondja a World of Warcraft alelnöke és felelős producere, hogy az új tulajdonos nem szól bele a dolgokba, ennek inkább az ellenkezője az igaz, ha más szempontból vizsgáljuk, hogy mit is tett a redmondi cég az Activision Blizzard Kinggel.

 

Longdale interjújáról már beszámoltunk, és ott mondott ilyesmit, hogy a Microsofton belül mindenki azt mondja, hogy hagyják a Blizzardot tenni a dolgát, hogy a cég az legyen, ami eddig is volt. Korábban a Bethesda Softworks is ilyesmit mondott (a kiadót és anyacégét, a ZeniMax Mediát 2021-ben vásárolta fel a Microsoft), de aztán pár évvel később az egésznek befellegzett, amikor jött a ZeniMax átszervezése. Így a cég, alatta pedig a Bethesda és annak összes stúdiója is közvetlenül Matt Booty, az Xbox játékos tartalmaiért és stúdióiért felelős elnöke alá vándorolt. Ez részben a kooperatív lövöldözős játékuk, a Redfall sikertelensége miatt történt, miközben a játékot fejlesztő Arkane a rebootban vagy a törlésben reménykedett…

A Sony alatt is hasonló zajlik talán: a Bungie-t 2022-ben vásárolta fel a cég, és eleinte itt is független leányvállalatként hagyták dolgozni a Destiny-t létrehozó (és most a Marathont fejlesztő) stúdiót. Csakhogy a Desiny 2 küszködött, ami miatt a Sony-tól Totoki Hiroki februárban azt mondta, hogy több felelősségvállalást vár el a stúdió vezetőségétől a fejlesztési költségek és a menetrendek kapcsán… és nem lepődnénk meg, hogy ha nem történne a Sony számára pozitív változás, akkor itt is lefejezhetik a stúdió vezetőit.

A Blizzardnál már most történtek változások. Az Activision Blizzard Kinget (ABK-t) is érintette a Microsoft játékdivíziójának nagy leépítései, és emiatt a 2022-ben bejelentett túlélő játékot is törölni kellett, holott már hat éve fejlesztették azt. Az ABK Workers Alliance szakszervezet azután jött létre a kiadón belül, mert beperelték az ABK-t, és ők örültek annak, hogy a Blizzard nem maradt Blizzard, mert a Communications Workers of America szakszervezettel munkasemlegességi megállapodás született 2022-ben.

Úgyhogy nem biztos, hogy igaz mindez…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu