Nem befolyásolhatják a részvényesek az Arrowhead Game Studiot

A stúdió ugyanis független, nem pedig valamelyik nagyobb cégnek vagy kiadónak leányvállalata (kérdés, hogy meddig, mert már voltak pletykák arról, hogy ez a szituáció megváltozhat), így ilyen felső utasításokat nem kap a csapat.

 

A Redditen volt egy téma, ahol egy kritikus felhasználó szerint a subreddit a konstruktív vélemények és az önző panaszkodás között vékony kötelen egyensúlyozik. A posztot író felhasználó tudta, hogy nem lesz népszerű a mondanivalója, mert a stúdió vezérigazgatója már kimondta, hogy a transmogot nem fogják engedni a Helldivers 2-ben, és a közösségi igazgatójuk is azt mondta, hogy ugyanazok az emberek csinálják az új war bondokat (battle passokat) mint akik a bugokat javítják.

Az Arrowheadnek van egy elképzelése arról, hogy miként szeretné látni a játékot, és a poszt írója azt mondja, hogy a megfelelő úton járnak, mert megőrzik az elképzelésüket. A Sony szerinte figyelne arra, hogy a war bondok helyett a bugfixálás lenne az elsődleges a stúdió számára. A stúdiónak szerződése van a Sony-val, és az egyik követelmény a war bondok határideje, és senki sem érdeklődne a Helldivers 2 iránt, ha egy nagy bugjavító körútra indulna a stúdió.

Erre aztán a játék rendezője, illetve az Arrowhead alapítója, Johan Pilestedt is reagált: „Nagyra értékelem az érzelmeidet és a hozzászólásodat. Hadd adjak hozzá némi kontextust. Az Arrowhead független tulajdonosai a stúdióban dolgozó emberek, és nem a hagyományos értelemben vett részvényesek befolyásolják. Természetesen nagyszerű partnerségben vagyunk a Sony-val, ahol megegyezünk az elérendő célokban stb. De önmagában nincs kényszerítő funkció vagy követelmény.” Tehát tisztázta, hogy pontosan mi is a szituáció a kiadó és a fejlesztő között.

Szóval a Sony nem tud ilyen módon befolyásolást elérni a csapaton belül, de az kétségtelen, hogy az Arrowhead célja, miszerint a legjobb élő szolgáltatású (live service) játékot szeretnék létrehozni (erről ma már volt szó a hírekben), nem könnyű, de a stúdió elérheti ezt.

Forrás: Reddit, Reddit

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu